Püspöki szentmise és sportlétesítmény avatása Móron - beszámoló

2019. 11. 19. | | 2019. 11. 22.

 

 

Püspöki szentmise és sportlétesítmény avatása Móron

2019. november 19. – Szent Erzsébet napján Spányi Antal megyés püspök atya mutatott be szentmisét a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános iskola közösségének a Plébániatemplomban.

A szentmisét követően került sor elsőseink avatására, melynek során Ambrózy Tamás püspöki biztos atya átadta részükre az iskolához tartozást szimbolizáló iskolai nyakkendőket. Az ünnepség keretében kihirdettük a Szent Erzsébetről szóló rajzpályázat eredményeit.

A Móri Katolikus Iskola Alapítvány elnöke adta át az Erzsébet-díjakat intézményünk 4 tanulójának, valamint könyvjutalmakat vehettek át a társaik körében végzett segítségnyújtásért, támogatásért az idei évben arra leginkább érdemesek.

Az idei év meghatározó iskolánk életében, hiszen elkészült az intézmény sportlétesítménye is. Városunk vezetői, meghívott vendégek, diákjaink és pedagógusaink, szülők, a tervező, valamint a kivitelező cégek vezetőinek jelenlétében szentelte fel, és adta át hivatalosan is iskolánk diákjainak használatára megyés püspök Atya az elkészült létesítményt: sportpályát, játszóvárat, öltözőépületet.

Az elkészült beruházással régi álma vált valóra intézményünk közösségének. A sportudvart a szabvány méretű pályákkal diákjaink a testnevelés órákon, a délutáni sportszakkörök alkalmával, valamint a napközis és délutános foglalkozások pihenőidejében egyaránt használhatják. Minden apró részletre figyeltünk a megépítése során: a teljes felszereltség mellett az esztétikumra is ügyeltünk. Az időjárási viszonyok okozta nehézségek miatt az évelő növényzet telepítése jövő ősszel történik meg.

Köszönjük az átadó során látott bemutatókat diákjainknak: kicsiknek és nagyoknak. Gratulálunk az őket felkészítő testnevelő tanárnő munkájához.

Szívből köszönjük Fenntartónk gondoskodását, hiszen a beruházás 100%-os egyházmegyei forrásból valósulhatott meg. Kívánjuk, hogy a most átadott sportlétesítményt még nagyon sok diákunk használhassa a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskolában.

Kovács Béla igazgató
Fényképeket készítette: Hrubos Zsolt és Kovács Béla
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk