Püspöki szentmise Krisztus király ünnepén - beszámoló

2012. 11. 25. | | frissítve 2012. 11. 26.

 

 áldoztatás

 

Krisztus Király ünnepét Spányi Antal megyés püspök a székesfehérvári Almássy-telepi egyházközséggel ünnepelte. A Kossuth és a Katolikus Rádió hullámhosszán keresztül sokan bekapcsolódtak az egyház jeles napjának eseményébe. A szentmisében a főpásztor az égi királyról és országáról beszélt, részletesen kifejtve mit kíván tagjaitól Krisztus királysága.

A királynak törvényeit vállaló, ismerő, hűséges tagokra van szüksége, akik büszkék arra, hogy ehhez az országhoz tartoznak, örömmel tanúskodnak arról, amit hitük által megtapasztaltak. Vállalják a nehézségek mellett is a testvér szerepét a világban, az imádságot és a karitász szolgálatát, amely által magát Krisztust szolgálhatjuk! – fogalmazott a püspök, majd hozzátette: vállalnunk kell egyházi közösségünket, amelytől annyi szeretetet és megértést, támaszt és vigaszt kapunk, amelyről mégis sokan rosszat állítanak, elfeledve mennyi jót, maradandó értéket kapott a világ a kultúrában, a művészetekben, az emberi haladás előmozdításában.

A főpásztor végül arra buzdított legyünk só és kovász, a környezetünkben, ahogy az evangéliumok tanítják. A következő szavakkal lelkesített: „Türelmességünk, elfogadásunk, megérteni akarásunk mindig erő lehet e világban, ahol ezek az erények gyakran annyira hiányoznak!”

A szentmise végén a főpásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik széppé tették az ünnepet, különösen a zenei szolgálatot a napokban magas elismerést kapott egyházközségi kórusnak, a Vox Mirabilis énekkarnak. Ezután került sor az egyházközség védőszentjéről, Krisztus Királyról elnevezett díj átadására, amit első alkalommal nyújtott át a kuratórium elnöke, Vajay-Horváth Zoltán, a plébánosuknak Kiss János nagyprépost helynök atyának fáradtságot nem ismerő, áldozatos szolgálatáért.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: BPK és Somogyi Tamás

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 Kapcsolódó írás:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk