Sajtótájékoztató a Szent István Emlékérem és Díj átadásáról - beszámoló

2019. 08. 09. | | 2019. 08. 09.

 

 

Bejelentették az idei Szent István Emlékérem és Díj idei díjazottját Székesfehérváron

2019.08.09. – A székesfehérvári Királyi Napok ünnepségsorozata keretében adják át Székesfehérvár legjelesebb civil elismerését, az Államalapító Szent István Emlékérem és Díjat. A 2004-ben alapított kitüntetést évről évre olyan székesfehérvári, vagy a városhoz kötődő polgárnak ítélik oda, aki különösen magas színvonalú munkásságával és kiemelkedő emberi kvalitásával kiérdemli azt. Az elismerést gondozó Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány célja a kezdetektől változatlan, azaz a keresztény értékrend elismertetése és elfogadtatása az egész magyar közösség vonatkozásában. – tájékoztatta a sajtó nyilvánosságát Csurgai Horváth József a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, kuratóriumi tag. Majd az igazgató hozzátette: A Szent István Emlékérmet és Díj Alapítvány kuratóriuma - a Vörösmarty Társaság elnöke, a Kodolányi János Egyetem rektora, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Karsai Béla és Csurgai Horváth József, Spányi Antal, püspök elnökletével - több gyűlést is tartott. Mint mindig, most is kaptunk javaslatokat fehérváriaktól és esetenként a városhatáron túlról is, hogy megkönnyítsék a döntést; idén egyhangú szavazással dőlt el, hogy ki kapja a díjat.”

Dr. Korzenszky Richard OSB, emeritus perjel kapja idén a Szent István Emlékérem és Díjat Székesfehérváron.  - jelentette be Spányi Antal megyés püspök, a kuratórium elnöke a fehérvári polgárok javaslata alapján megszavazott, idei díjazottat. „A díj odaítélésében a kuratórium arra törekszik, hogy egyik évben székesfehérvári illetőségű valaki kapja a díjat, míg a másik esztendőben kitekintünk és olyan személyiséget keresünk, aki az egész nemzet előtt ismert és elismert, valóban kiváló személyiség. Az alapító szándéka szerint a díjat olyan ember kaphatja, aki életével, példamutatásával, életművével felmutatja számunkra azokat az erényeket, értékeket, amelyekről azt mondhatjuk, hogy Szent István-i értékekhez igazodó élet. Richárd atya bencés szerzetes, Pannonhalmáról, - a Szent István-i találkozások helyéről -  indult, onnan került Tihanyba, ahol nehéz, változó időszakban volt perjel és valami csodálatosan szépet tudott létrehozni, ami az ország egyik gyöngyszeme.” - hangsúlyozta Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke.

Az Államalapító Szent István Díj és Emlékérem díjátadó ünnepségére 2019. augusztus 13-án, kedden este 6 órakor ünnepség keretében kerül sor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A díjazottat Gyóni András a Ciszterci Szent István Gimnázium korábbi igazgatója méltatja. A díjat Spányi Antal megyés püspök adja át.

Berta Kata
Fényképeket készítette Simon Erika

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2019. október >
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk