Szent Gellért napi pedagógus konferencia - beszámoló

2011. 09. 23. |

 

A Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos Szent Gellért napi pedagógus konferenciáját a Bazilikában koncelebrációs püspöki szentmise nyitotta meg. Spányi Antal köszöntötte a pedagógusokat, egyházmegyei és szerzetesfönntartású intézmények munkatársait, megjelent híveket.

 

kép a múlt évi konferenciáról

 

Szentbeszédében megköszönte munkájukat és elmondta, hogy mindemellett imádkozunk és hálával fordulunk feléjük Szent Gellért ünnepén, aki a katolikus pedagógusok védőszentje. Szent Gellértnek nemcsak a magyar királyi szent családban volt meghatározó szerepe, hanem ezáltal a magyar történelemben is. Tudása és Isten felé forduló élete tette erre alkalmassá. Ezért ezen a napon nemcsak a pedagógusok felé fordulunk köszönettel, hanem Isten felé is, aki a munkát kegyelmi segítségével napról napra támogatja és a gyümölcseit is megadja.

A pedagógusnak Istentől kapott feladata van: ennek a feladatnak a fölismerése és elfogadása a hivatása alapja.

A nevelőnek felkészült, értő embernek kell lennie, aki Isten tervét akarja megvalósítani a rábízott emberben. Felkészült, mert szakterületét ismernie kell, és értő ember, aki érti és érzi a világot, benne az embert, a hátterét, adottságait – megsejti benne az isteni tervet.  A kiváló szakmai tudás szükséges, nem elhagyható és nem elhanyagolható része a tanári munkának. Az Istenben való életre nevelés pedig nem illuzórikus elvárás, hanem megélhető valóság.

Az Istenre figyelő pedagógust belső tűz hajtja: nem pusztán szaktudást ad át, hanem Istenről kell tanúságot tennie. Isten képmása minden gyermekben benne rejlik, ennek kibontása felé kell terelni tanítványait. Szent Gellért példáján is ezt láttuk, kérjük közbenjárását a pedagógusi hivatás gyakorlása során.

 

Homília meghallgatása:

 

A nap programja a Szent István Művelődési Házban folytatódott, ahol a tatabányai Szent Margit Általános Iskola diákjai muzsikáltak, majd a tanári közösség reneszánsz tánca következett. Az ünnepi műsort Rózsa Huba profeszsor előadása követte, aki a házasság és a család bibliai hagyományairól beszélt.

Az ünnepi műsor és előadás után a díjak átadása következett. Szalma István felolvasta a díjazottak méltatását a rövid méltatást, Spányi Antal megyéspüspök pedig átadta a címeket.

Laudációk letöltése:  1109szgellertlaudaciok.pdf

Először a tanácsosi-munkatársi címek átadására került sor. Főmunkatársi címet kapott Vígh Rozália gazdasági vezető (Szent Margit Általános Iskola, Tatabánya), tanácsosi címet Fekete Zoltán testnevelő tanár (Szent Margit Általános Iskola, Tatabánya), Nagy Anikó gazdasági vezető (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, Székesfehérvár), Pozsonyi Béláné tanítónő (Marianum Általános Iskola, Érd), valamint főtanácsosi címet Hetényi Anikó tagintézmény-vezető (Szent Margit Általános iskola Szent László tagiskolája, Bicske).

A Szent Gellért Díjak átadására eztán került sor. Ezüst fokozatot kapott Krainhoffer Tamásné óvodapedagógus (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda) és Dunai Rita Eszter történelem tanár (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda); arany fokozatot pedig Aradvári Mihályné (Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda, Tatabánya).

A díjátadás püspöki zárszóval fejeződött be. Az asztali áldás után a közös napot szeretetvendégséggel zárták.

 

- László-Takács Krisztina és Marian -
Videó: Somogyi Tamás és László-Takács Krisztina

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk