Szent István király ünnepén szentmise Székesfehérváron - beszámoló

2009. 08. 20. |

 

körmenet a belvárosban

 

Csütörtökön, délelőtt Székesegyházban ünnepi szentmisével vette kezdetét a Szent István király napi rendezvény Székesfehérváron.

A szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartotta.  A szentmisén és körmeneten jelen voltak a megye és a város vezetői, lovagrendek, a cserkészek és nagy számú hívő és érdeklődő.

Augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. A magyarság és a keresztény hit világának találkozását és összefonódását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti; az első magyar királyhoz, az államalapító Szent Istvánhoz. Székesfehérváron az 1771-ben Mária Terézia által Raguzából visszaszerzett fejereklyét, - mint minden évben, idén is - ünnepi körmenettel kísérték Szent István sírjához.

 

Püspöki szentbeszéd meghallgatása:

 

Warwasovszky Tihamér polgármester ünnepi beszéde után a Nemzeti Emlékhelyen  az 1000 éves jubileumát ünneplő  Fejér Megye közgyűlésének elnöke dr. Balogh Ibolya is mondott beszédet. A Szent István sírjánál tartott ünnepség végén Spányi Antal megyés püspök imádkozott a szent királyhoz országunkért, minden magyar emberért. A körmenet alatt a Székesfehérvári Ifjúsági Zenekar fúvosai zenéltek.

Ezt követően a város főterén a megyés püspök megáldotta az új kenyeret.

A nyomtatható formában letölthető:  0908szistvanhomilia.pdf

 

Fényképeket készítette dr. Berta Gábor




Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk