Szent Sebestyén emlékmise - beszámoló

2011. 01. 20. |

 

A felsővárosi templomban  Szent Sebestyén napját ünnepelték Székesfehérváron. A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére a város lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet egy máig őrzött ünnepélyes okiratba foglaltak.

 

papság a szentmisén



Szent Sebestyént hitéért nyilazták halálra, s a hozzá fűződő legenda szerint a nyilazást követően ismét életre támadt. Bár élete az elpusztíthatatlan keresztény hitet példázza, főleg a járványos betegségekben hívták segítségül. A szent mártír ünnepe idén is hétköznapra esett, a hívek azonban zsúfolásig megtöltötték a templomot, ahol Spányi Antal megyéspüspök koncelebrált szentmisét mutatott be Takács Nándor nyugalmazott püspökkel, Nyárai Horváth István plébánossal és város papságával.

Az ünnepség kezdetén Spányi Antal püspök köszöntötte a születésnapját nemrég ünneplő püspökelődjét.

Szentbeszédében arról szólt, hogy a ma emberét tömeges tragédiák érik, és emlékszik még a több évtizeden keresztül jelen lévő, hazugságra épülő társadalmi erőkre, ezért talán megérti, hogy szükségünk van más erőre is. Az ember ereje is fontos, de kevés. Isten ereje az, ami megoltalmaz és új élettel ajándékoz.

A pestisjárvány elmúltával az itt élők megtapasztalták, hogy van segítség - és beváltották ígéretüket, mely köszönet volt a kívánt megmenekvésért. Szent Sebestyén közbenjárásához folyamodtak, akiben látták, tisztelték az emberi hűséget.

A mai, liberális világban a hűség helyét a szabadságnak gondolt hűtlenkedés, az önmagamnak mindent megengedés foglalja el. A mai nap régóta a hűség ideje: ebben kell megszilárdulnunk Isten és keresztény közösségünk felé. Hűségesnek kell lennünk a családhoz, mely annyira fenyegetetté vált világunkban, hogy a magyar püspöki konferencia meghirdette a Család évét. A család védelme nemcsak a keresztények feladata, hanem annak a városnak is, annak az államnak is, amely jövőt szeretne magának.

Hűségesnek kell lennünk nemzetünkhöz, szülőföldünkhöz is: hiszen nem véletlen, hogy a magyar anyanyelvet, történelmet, szenteket kaptuk. Fontos, hogy tudjunk összefogni, egymásért felelősen cselekedni, tudjuk egymást őrizni és védeni, tudjunk a nehéz helyzetben lévők felé fordulni.

A hűséget nekünk kell életünk minden napján megélni. A régiek és a napjainkban hitükben mindhalálig kitartó emberek példája erőt adhat a magunk nehézségei között; a mi hűségünk pedig megerősíthet másokat, példát adhat másoknak, Isten felé vezethet mindannyiunkat.

 

Homília meghallgatása:

 

Az ünnepet a megye és a város vezetői, önkormányzati képviselői is megtisztelték. A szentmisét követő fogadáson beszédet mondott Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Földi Zoltán Felsőváros önkormányzati képviselője.
 

- BPK és Marian -
Videó: - BPK és Somogyi Tamás -

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk