Szűz Mária Szeplőtelen Szíve búcsúja Alsószentivánon - beszámoló

2011. 08. 21. |

 

homília

 

Szűz Mária Szeplőtelen Szíve búcsúnapján Spányi Antal megyés püspök tartott ünnepi szentmisét Alsószentivánon. A zarándokhelyre erre az alkalomra nemcsak a közelből, hanem messzebbről is évente ide zarándokolnak a hívek.

 

                     

 

 

 

                     

 

Spányi Antal szentbeszédében beszélt annak fontosságáról, hogy nem elég ismernünk hitünket, hanem igyekeznünk kell meggyőződésünk szerint élni, és így tanúságtevőkké válni a világ előtt, hogy a világ is megismerje hitünk gazdagságát. Sokan áhítoznak Isten végtelen szeretetére, de ha nem találnak rá a tiszta hitre, akkor emberhez méltatlan módon kiszolgáltatják magukat különféle szellemiségeknek, és azok rabságába kerülnek.

A hit világossága nélkül nehéz a helyes utat meglátni. Vannak, akik ugyan jó szándékkal, de tudatlansággal igyekeznek ősmagyarjainkról képet formálni, és ezt a képet megvalósítani a maguk életében is. A pogány ősmagyarok szellemiséghez való viszonya azonban más volt, mint a keresztények Istenhez való viszonya. Efezushoz hasonlóan a pogány szellemiség nehezen fogadja be azt az igaz Istent, aki nem pusztán nagy úr, akit meg lehetne nyerni, vagy pártunkra állítani, hanem szerető Atya, akinek tanítását hittel befogadni és szeretettel megélni kell.

Ugyanígy Mária tisztelete nem folytatása egyfajta ősmagyar anyaisten tiszteletnek. A keresztény ember Máriában nem egy másik istent imád. Az, hogy a boldogságos Szűzanya életünk királynője azt jelenti, hogy megpróbáljuk úgy látni Istent, ahogyan Mária látta. Mária lelkülete egyszerű volt és engedelmes, feltétlenül mindig Istenhez igazodó. Istenre figyel, megérti üzenetét és kész spontán válaszolni: „legyen nekem a Te igéd szerint”.

Önzetlen szeretete, másokra figyelése szolgáló emberré teszi; bízik Istenben, hogy majd Ő megmagyarázza a megmagyarázhatatlant; nem zúgolódik a szegénységben, nélkülözésben, hazátlanságban. Nem a magáét mondja, kéréseit sorolja – hanem figyel, megért és elfogad békével, szeretettel, türelemmel, hittel. Elégedetlenségünk lehet jogos, de vajon az elégedetlenséggel meg tudunk-e bármit is változtatni?

Mária volt Jézus tanításának leghűségesebb, legkövetkezetesebb megvalósítója. Tőle megérthetjük, hogy jó az Életet szemlélni.

 

Homília meghallgatása:

 

- Marian -
Fényképeket készítette Ugrits Tamás és Kallós Péter

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk