Szakos Gyula

A liturgikus lelkiségéről közismert püspök, Szakos Gyula a Vas megyei Sótonyban született, 1916. augusztus 10-én. A szombathelyi egyházmegye papnövendékeként került Bécsbe, ahol 1939. július 9-én pappá szentelték. Teológiai doktorátust szerzett. Káplánéveit Kőszegen töltötte 1939-40 folyamán, később egyházmegyei segéd- majd főtanfelügyelő, 1948-tól hitoktatási felügyelő lett. Ekkor került a szombathelyi aulába is: irodaigazgatóként szolgált Kovács Sándor püspök mellett. Pápai kamarási címet nyert. 1951-ben állami nyomásra kellett elhagynia a püspöki székvárost. Zalaerdőd, 1974-től Sárvár plébánosaként mûködött.

1979 márciusában II. János Pál pápa nevezte ki rapidoi címzetes püspöknek, székesfehérvári segédpüspöknek Kisberk Imre segítségére. Szentelésére 1979. április 30-án került sor. A Székesfehérvár–vasútvidéki egyházközség plébánosa lett 1979–1982 között. Kisberk Imre nyugalomba vonulása után, 1982 áprilisában vette át az egyházmegye kormányzását megyés püspökként. Püspöki beköszöntőjében a hívekhez így szólt: „Amikor mint főpásztor először szólok hozzátok, az égi jó Pásztor szeretetével köszöntelek benneteket és mindjárt a bevezetőben arra kérlek benneteket: segítsetek buzgón imádkozni, hogy apostoli küldetésem teljesítésében a Szentlélek irányítsa minden munkámat. Egyházmegyénk patrónája, Egyházunk Édesanyja legyen mindig közbenjáró szent Fiánál. … Első főpásztori szózatomban befejezésül arra kérlek benneteket, hogy hitben, reményben és szeretetben éljetek. Mint Isten hívő népe egységben Szentséges Atyánkkal, II. János Pál pápával, püspökeinkkel és papjainkkal tegyünk mindig tanúságot az evangélium örömhíréről, szolgáljuk szeretetben isteni Megváltónk, Jézus Krisztus dicsőségét, Egyházunkhoz való hûségünk mellett, földi hazánk javát, békéjét és boldogulását!”

Püspökként is lelkipásztor maradt. Békeszerető, közkedvelt egyéniségnek bizonyult papi körökben és hívei között egyaránt. A római katolikus Egyházi Szeretetszolgálat püspök-főigazgatójaként, egyházi szeretetotthonok lehetőségeit igyekezett szélesíteni. Maga is karitatív személyiség volt. Szakos Gyula püspök a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései nyomán megindult liturgikus reformok végrehajtásában kezdettől részt vett. De nemcsak egyszerûen részt vett, hanem őszinte lelkesedéssel és odaadással állott bele a liturgikus rendelkezések megvalósítását célzó munkába. Egyházmegyei központi szolgálata, valamint gyakorlati lelkipásztori tevékenysége megértették vele, hogy mennyire lényeges a liturgikus reform végrehajtása. XXIII. János és VI. Pál pápa történelmi jelentőségû vállalkozást hajtottak végre Egyházunk életében. Sokféle vonatkozásban történt ez, de talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a liturgikus reform leginkább korszakalkotó vállalkozásuk. Az Országos Liturgikus Tanács elnökeként a reformokban, az Országos Magyar Cecília Társulat elnökeként a zenei hagyományőrzésben jeleskedett.

1991-ben nyugállományba vonult, s hamarosan, 1992. június 20-án elhunyt. A székesegyház altemplomában helyezték testét nyugalomra.

 


Címerleírás
:

Egyházi címer. Arany pajzs alján vörös szív, benne arany kör, közepén fekete M (Mária) betû. A szív fölé fakeresztet tartó kéz emelkedik, a kereszt szárai találkozásánál fekete négyszögben fehér kör, rajta fekete IHS betûk, amelyek az Eucharisztiára és a Megváltóra (Jesus Hominum Salvator) utalnak. Kiegészítés: mitra, kereszt, pásztorbot.

Jelmondata: In caritate servire; vagyis: Szeretetben szolgálni.

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk