Biatorbágyi Műhely átadó ünnepsége - beszámoló

2010. 09. 25. |

 

átadás

 

Ünnepélyes keretek közt adták át a biatorbágyi sérülteket foglalkoztató intézményt

Spányi Antal megyés püspök áldotta meg a „Fogyatékosok nappali ellátása, családi napközi és játszóház kialakítása Biatorbágyon” elnevezésű projekt keretében elkészült nappali ellátót és kerámiaműhelyt. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult intézmény az önkormányzat tulajdona, de egyházi fenntartás alá kerül. A ház ugyanis a premontrei rend által működtetett Boldog Gertrúd Alapszolgáltató Központ és Idősek Átmeneti Otthona tagintézménye lesz.

A 40 főre tervezett modern nappali ellátót és napközit ünnepélyes keretek közt adták át: az építkezés során megsérült fák helyére újakat ültettek, a polgármester valamint az alpolgármester beszéde után P. Hagyó József atya a Jézus Kistestvérei közösségének tagja mondott meleg szavú köszönetet a biatorbágyiaknak. „Valóban egy közösségé kovácsol minket ez a hely, - mondta - hisz nem volt olyan ember, aki ne állt volna a jó ügy mellé. „- Az önkormányzat az egyházzal és több civil segítő összefogásával valósította meg a nappali ellátót és foglalkoztatót. Spányi Antal megyés püspök beszédében kihangsúlyozta, öröm látni, hogy létezik társadalmi összefogás, amikor a rászorulóknak van szüksége segítségre.

A Székesfehérvári Egyházmegye és az új intézményben tovább működő Biatorbágyi Kemence Alapítvány kapcsolata nem újkeletű. A sérülteket foglalkoztató kézművesműhely rendszeresen részt vesz a Püspökség adventi jótékonysági vásásárban, ahol évről-évre nagy sikerrel árusítja szép, kézzel készített portékáit.

Az intézmény a térségben élő értelmileg akadályozott, megváltozott munkaképességű, hátrányos helyzetű embereket támogatja, segítséget nyújt az ellátottak egészséges életmódjának, társadalmi beilleszkedésének kialakításában, az elkészített termékek értékesítésében. Szakemberek bevonásával előmozdítja a sérültek szellemi fejlődését, értelmi- és manuális képességeinek fejlesztését. Az emberi értékek és egyéni készségek fejlesztésének egységét a már komoly tapasztalatokkal rendelkező francia közösség (Jean Vanier Bárka Közösség) mintájára, keresztény szellemben folytatja.


- BPK -

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk