„Jobb egy évvel korábban, mint egy perccel később” – Eberlein Éva identitás coach tartott tréninget a keresztény szexuális nevelésről Székesfehérváron
2024.04.20. – Nem beszélünk, vagy nem beszélünk eleget a szexualitás témájáról – hangzott el a keresztény szexuális nevelésről szóló tréningen, amelyet Eberlein Éva identitás coach tartott Székefehérváron. Szülők, pedagógusok, nagyszülők, védőnők, orvosok, lelkipásztorok vettek részt az alkalmon, amely segített eligazodni a szexualitás témájában ma, amikor sok kihívással kell szembe néznie a gyermekeknek és az őket nevelő felnőtteknek egyaránt. Az esemény fővédnöke Spányi Antal megyés püspök volt.
A rendezvény elején Kissevich-Horváthné Toldi Hajnalka szervező, az Élni Teljesen Jó mozgalom vezetője köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta: fontosnak tartotta, hogy Fehérváron is közösen gondolkodjanak el a keresztény szülők, nevelők, hogyan lehet a mai gyermekekkel az Isten elgondolása szerinti szexualitásról beszélni.
Spányi Antal püspök köszöntőjében azt hangsúlyozta, nem mindegy, hogy a keresztény ember mit gondol a világról és azt hogyan osztja meg másokkal, elsősorban a családban. Az Egyháznak vannak válaszai a modern kor kérdéseire, amelyet a kinyilatkoztatás szemével tud nézni és átadni. A teremtett világ védelméhez nemcsak a környezetvédelem, hanem az ember védelme is hozzátartozik. „Minden korosztálynak fontos, különösen a 21. században a szexualitás témájával foglalkozni. Mert ez Isten ajándéka, amivel élni kell és nem visszaélni vele. Ezért nem kerülhetjük el a felvilágosítást, amely nem könnyű, hiszen a szülők is nehéznek élik meg. De sajnos a gyerekekben nagy a zavar ezzel kapcsolatosan. Ezért lépnünk kell, hiszen a gyermekek olyan helyekről szereznek információkat, amelyek tévútra viszik őket. Tiszta, világos szavakra és őszinte beszédre van szükség, és hogy a megfelelő időben indítsuk el ezt a folyamatot, hogy a gyerekek meglássák, hogyan éljenek Istennek ezzel az ajándékával és tegye az életüket még szebbé, teljesebbé.”
Eberlein Éva identitás coach először a keresztény szexuális nevelés módszertanáról beszélt. Hogyan neveljünk boldog házasságra képes felnőtteket, melyek a prepubertás kor kihívásai, és mit tegyenek a szülők 8 éves korig a gyermekek nevelésében. „A 20. században nem beszéltek keresztény szexuális nevelésről, csak felvilágosítás volt, ami a veszélyekre, a betegségekre, a nemkívánt terhességekre irányult a legtöbb esetben. A 21. században teljesen más kihívásokkal találkoznak a szülők. A gyerekek ugyanis nagyon korán találkoznak a gender ideológiával. És egy túl szexualizált világban élünk, ahol a pornográfia már gombnyomásra elérhető. Fontos ma, hogy ne csak a veszélyekről beszéljünk, hanem Isten csodálatos ajándékáról és arról, hogyan lehet valóban kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatot élni, a házasságot boldogan megélni felnőttként. Hiszen látjuk a családok válságát, akik nem kaptak ebben segítséget. Mi a boldog házaséletre készítjük fel a gyerekeket, erre ma Magyarországon vannak nagyon jó felvilágosító programok. Ezek a szexuális nevelést egy hétköznapi együttjárásnak mutatják be a gyerekekkel. Napról napra meg kell látni azokat a helyzeteket, amelyek lehetőséget kínálnak, hogy az életről, értékről, kapcsolatokról, érzésekről, érzelmekről beszéljünk, és nem az aktusra koncentrálva, hanem a férfi-nő párkapcsolatra.”
Az 50 fős trénigen kiscsoportokban dolgozták fel a tinikor kihívásait, az apai és anyai feladatokat, hogy a gyermekek egészséges identitásúak maradjanak a kortárs nyomás és ideológiai kihívások közepette is. Eberlein Éva identitás coach sok hasznos információt, ötletet adott át, amelyek a gyakorlatban is jól működnek. „Ma nem elég 11-12 éves korban beszélni a gyerekekkel a szexualitásról, mert már óvodás korban találkoznak vele, ha máshogy nem, trágár kifejezések szintjén. Meg kell tanítani őket arra, hogy a fiúk fiúk, és a lányok pedig lányok. Arra is, ha valaki olyat akar mutatni, ami intim testrész, akkor hogyan reagáljanak erre, forduljanak el tőle. Vagyis, hogy már kicsi korban hogyan mondjon nemet a pornográfiára. Fontos beszélni arról, hogyan lesz a kisbaba, miként kerül be az anyaméhbe és születik meg. Ezekről már 8-10 éves kor előtt beszélni kell a gyermeknek, a nekik megfelelő nyelven. Hiszen tinikorban betörnek a hormonok, és egészen felborul a család élete. Beszélni kell róla, amikor felébred az érdeklődés bennük a másik iránt, mert a kamaszkorban jön a kortárs és digitális nyomás. Meg kell tanítani őket arra, hogy nézzenek ezzel szembe, miként kommunikáljanak és érveljenek.”
Az előadó szavai szerint a keresztény szexuális nevelést jobb egy évvel korábban kezdeni, mint egy perccel később, hogy a gyermekek boldog házasságra képes felnőttekké válhassanak.
Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk