Egyházmegyei Ifjúsági Zarándoklat - beszámoló

2009. 09. 26. |

 

"Szeretettel hívom egyházmegyénk fiataljait, hogy az őszi ifjúsági zarándoklaton engesztelő lelkülettel, közös imádsággal legyenek munkálói a lelki megújulásnak, keressék a közösségek létrehozásának lehetőségét és tudatosan törekedjenek arra, hogy a hittől eltávolodott társaiknak a hit örömét átadják, járja át a hit és az Egyház tanításának öröme minden tettüket!"

Spányi Antal
Az egyházmegye lelki programja - 2009

 

 

úton

 

 

A fenti szavakkal hívta Spányi Antal megyéspüspök Egyházmegyénk hagyományos őszi Ifjúsági zarándoklatára a fiatalokat, akik idén a Szentatya által meghirdetett Papság Éve jegyében a papi hivatás életútját „járták végig” közösen, miközben Mórtól Bodajkig, a Szűzanya ősi kegyhelyéig gyalogoltak.

Pénteken a regisztráció után a móri Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola épületében gyülekeztek. A köszöntés után vacsoraidő következett, amikor mindenki otthonról hozott elemózsiáját fogyasztotta el. Ez az időszak egyben máris lehetőséget adott az ismerkedésre, amire – hála Istennek – szükség is volt, hiszen Egyházmegyénk legkülönbözőbb vidékeiről érkeztek zarándokok, közösségenként vagy egyénileg, és sok "egészen fiatal fiatal" is volt közöttük, akik első ízben vettek részt ilyen egyházmegyei programon.

Ezután a lelki program első állomása szentségimádás volt, melyet Fehér Margit biatorbágyi katekéta, valamint Tornyai Gábor atya és a Székesfehérvár-öreghegyi plébánia énekes fiataljai gondoztak. Ezt követően visszatérve a katolikus iskola épületébe a helyi kapucinus atyák által vezetett Forró Cappuccino közösség zenei programja következett, melyet fiatalok tanúságtételei színesítettek a papokkal kapcsolatos tapasztalataikról. Ez az este ugyanis a papság ünneplésének azt az oldalát állította a középpontba, hogy világiként mit köszönhetünk, mit köszönünk meg Istennek papjainkban.

Szombaton a korai ébresztőt az Egyházmegye papnövendékei által vezetett zsolozsma, majd reggeli követte. Ezután indult a gyalogos zarándoklat Bodajkra a móri dombokon keresztül, énekelve, imádkozva, különböző állomásokkal és csendben meditálva. Útközben Egyházmegyénk négy papjának tanúságtételét hallgathatták meg a fiatalok, akik a papi életút négy jellegzetes szituációját képviselték: Mórocz Tamás atya a fiatal káplánok, Harkai Gábor budajenői plébános a középkorosztályba tartozó plébánosok élethelyzetéből beszélve mondta el, amit papságával kapcsolatban megosztandónak érzett. Gerendai Sándor atya, Magyaralmás és még további tizenegy község lelkipásztora közösségbe ágyazott papi életéről beszélt, az idén nyolcvan éves, de még négy falu plébánosaként szolgálatát derűsen teljesítő Schrőder Gyula martonvásári plébános pedig az idős atyák visszatekintő bölcsességével beszélt a hivatás sokszor megfogalmazhatatlan, de nagyon szép titkáról a fiataloknak.

A bodajki kálvária keresztje előtt Nobilis Márió ifjúsági referens, püspöki biztos gondolataival és rövid imádsággal zárult le a zarándoklat gyalogos szakasza. Ezután a kegytemplom zarándokudvarában ebéddel várták a fiatalokat. Fél négykor kezdődött a szentmisére való ráhangolódás a mise zenei szolgálatát ellátó lovasberényi fiatalok ének- és zenekarának vezetésével. Közben lehetőség nyílt a szentgyónás elvégzésére is.

A délutáni, ünnepi püspöki záró szentmise végén Spányi Antal megyéspüspök atya kihirdette, hogy a Szentatya Nobilis Máriót a lelkipásztorkodás és különösen az ifjúsági pasztoráció terén végzett munkája elismeréseként "pápai káplánná" nevezte ki. A szentmise után a referens atya szokás szerint szóban is meghirdette a fiataloknak az esztendő további ifjúsági programjait, meghívva őket az egyházmegyei és országos eseményekbe való bekapcsolódásra.

 

A püspöki szentbeszéd meghallgatása: 

 

A hálaadás lelkületében, örömmel és fiatalos vidámsággal zárult a tizedik, jubileumi egyházmegyei ifjúsági zarándoklat. Hála Istennek, minden eddiginél többen voltunk: már pénteken este 90 körül volt a létszám, száznál többen gyalogoltuk végig az utat, a szentmisén pedig legalább 150-en ünnepeltünk együtt. Köszönjük azoknak az atyáknak a fiatalokra figyelő szeretetét, akik végig vagy egy-egy szakaszon jelen voltak a közöttünk a zarándoklat alkalmával, tanúságtételükkel vagy egyéb hozzájárulásukkal segítettek teljesebbé tenni a programot, illetve hívták, küldték és hozták közösségeik fiataljait erre az alkalomra! Külön köszönet illeti Száraz László atyát, Virág Orsolya katekétát és a móri fiatalok közösségét, akik – mint sok év óta mindig – most is fáradságot nem kímélve, szívből jövő szeretettel és sok munkával készítették elő egyházmegyénknek ezt a szép, erőt adó ifjúsági programját.

 

Ifjúsági Iroda
Fényképeket készítette: Ugrits Tamás és Szendrei Mihály

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk