11. Fehérvári Versünnep - sajtótájékoztató - beszámoló

| 2020. 02. 26.

 

 

Március 2-ig lehet jelentkezni az idei Fehérvári Versünnepre

2020.03.02. - Idén is megrendezik a Fehérvári Versünnepet: a vers, a közösség és a fiatalok ünnepét, amely mára igazi mozgalommá vált, és amely fontos bemutatkozási, fejlődési lehetőség egyben. A népszerű tehetségkutató zsűrije idén is Kubik Anna színművész vezetésével értékeli majd a produkciókat.

A költészetet kedvelő és az ihletett, hiteles versmondást felvállaló fiatalok jelentkezését március 2-ig várják.

Tizenegyedszer várnak versmondókat a Fehérvári Versünnepre: a népszerű, igazi közösséget kovácsoló megmérettetésre, a szép hagyományokkal működő tehetségkutatóra március 2-ig jelentkezhetnek a 9-13. osztályos fiatalok. A verseny két fordulóból áll: a válogatóra március 7-én, szombaton kerül sor, a döntőt április 18-án rendezik. A zsűrielnök ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész lesz, a döntősöket pedig a színház művészei segítik a felkészülésben.

Az egyházmegye a kezdetektől támogatja a programot: Spányi Antal megyéspüspök a Versünnep egyik fővédnöke. Az emberi élethez fontos, hogy egészséges és érett érzelmi világgal rendelkezzen az ember, és az érzelmi világot nevelni, táplálni, fejleszteni kell, ahogy más képességeket is: ezt esősorban a művészetek világával és a személyes kapcsolatokkal tudjuk fejleszteni, fogalmazott a megyéspüspök. „A versek arról beszélnek, amit az ember mindig is érez magában, de amit maga nehezen tud megfogalmazni, nehezen tud szavakba önteni.” – legyen a téma hazaszeretet, a nemzethez tartozás, a szerelem, a természet, minden, ami az emberi élethez tartozik. Spányi Antal az örömét fejezte ki, hogy a fiatalok a Versünnep segítségével ezt az értéket megsejthetik, ezáltal gazdagodnak, és ezt képviselik majd az életükben. Legyünk büszkék a költőinkre, a magyar versekre, és azokra a fiatalokra is, akik ihletetten, hitelesen tudják a költeményeket elmondani, tette hozzá.

A részvétel részletes feltételeit és a jelentkezéshez szükséges űrlapokat a www.versunnep.hu honlapon lehet megtalálni.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a fiatalokat arra biztatja, hogy vegyenek részt a mozgalomban. A ’Versünnep’ kifejezés már megszokott szóösszetétel a városban, benne van a köztudatban, a középiskolások ismerik, ez az elmúlt tíz rendezvény rangját méltatja. (...)

Ez a város lehetőséget ad a fiataloknak – ezt emelte ki Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója mint a rendezvény házigazdája. (...)

A rendezvényt – amelynek ötletgazdája Varga Sándor volt – a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve szervezi. A programhoz szorosan illeszkedik a Székelyföldi Verstábor, ahol a Versünnep döntősei mellett Kárpátaljáról, a Vajdaságból, a Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeznek fiatalok. A Fehérvári Versünnepen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt, ezúttal is nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.

Forrás és teljes cikk: www.szekesfehervar.hu
Fényképeket készítette Simon Erika



Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk