A 153 éve született Prohászka Ottokár püspök - beszámoló

2011. 10. 10. |

 

Prohászka Ottokár püspök "Magyarország apostola és tanítója" születése 153. évfordulóján Spányi Antal megyéspüspök meghívására a nyitrai szlovák püspök Viliam Judák tartott ünnepi szentmisét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival Székesfehérváron, a hívek által zsúfolásig megtelt "Prohászka templomban".

 

a két püspök kézfogása

 

Bár a sors hozta így, mégis szimbolikus jelentőségû, hogy a napokban találkozott a magyar és a szlovák külügyminiszter a szlovákiai Párkányban, hogy együtt emlékezzenek meg a Dunát átívelő, felújított Mária Valéria híd átadásának 10. évfordulójáról. A nyitrai szlovák püspök Viliam Judák pedig kilenc magyar püspökkel emlékezett meg a nyitrai születésû Prohászka Ottokár püspökről, aki igaz életének és mély hitének példájával ma is hidat alkot a szlovák és magyar nép között.

Az ünnepségen Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében elmondta: a székesfehérvári egyházmegye régóta kapcsolatot tart Nyitrával. Judak püspök úr idején megszaporodtak a Prohászka tiszteletére indult zarándoklatok, a közösen tartott emlékmisék, amelyek a felvidéki keresztény magyarok helyzetét nagyban segíti. Fontos, hogy az egyház a maga eszközeivel, lehetőségeivel a megbékélést, az együttmûködést tudja építeni. Politikai törekvések vannak, és mára más hangok kezdenek megerősödni, mint néhány évvel korábban a két ország kapcsolatában. Ezt az új hangot szeretnénk tovább erősíteni, a megbékélés, a barátság, a keresztény testvériség szellemében. Amikor Nyitrára zarándokoltunk a szívünk szeretetét és tiszteletét vittük és most ezt a szeretet és megbecsülést hozta el Judak püspök úr nekünk. Ez illik Prohászka egészen kivételes nagy személyiségéhez, aki összehozó, megbékéltető, Krisztus szeretetét egymásnak ajándékozó szellemiségét hagyta ránk.

Prohászka életének legfontosabb állomásait idézte fel Viliam Judák püspök méltatva a püspök szociális érzékenységét, tudományos, szellemi munkásságát, a Katolikus Egyház megújítására törekvő gondolatait, amelyek majd negyven év után a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban jelentek meg. Prohászka halálára emlékezve a korabeli sajtóból a következőket idézte: "Elment egy sas, aki az embereket a magasság felé emelte, mécses, akit Istenünk értünk gyújtott." Judák püspök szentbeszédét a következőkkel zárta: "Egy rövid pillantást vetve az ő életére, ne csodálkozzunk, hogy példás lelki életére tekintve, az Egyház ellenségeinek rágalmai ellenére is - vagy épp azért -, még élete során a szentség híre terjedt róla. Bátorítson az ő életének üzenete arra, hogy éljünk teljes értékûen hivatásunk szerint, ami nekünk adatott!"

Mózessy Gergely püspöki levéltáros, egyháztörténész egy különleges kutatási témában emlékezett vissza a nagy püspökre az ünnepi szentmise előtt. Szokatlan módon Prohászka püspöki címerének több változata is fennmaradt. Az eredetit kutatva a változásokhoz adott értelmezési lehetőségeket az előadás, hisz a címerek szimbólumai üzennek az utókornak.

A szentmise után Prohászka püspök sírjánál együtt imádkoztak a felvidéki és magyarországi zarándokok a püspökökkel, az egyházmegye papságával, a Prohászka Imaszövetség tagjaival.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk