A Caritas Hungarica-díj átadása Székesfehérváron - beszámoló

2020. 10. 10. | | 2020. 10. 12.

 

 

A karitászos szeretet krisztusi szeretet – A Caritas Hungarica-díjak átadása Székesfehérváron


2020.10.10. – A Katolikus Karitász a plébániai karitászmunkát minden évben elismeréssel köszöni meg önkénteseinek. Azoknak, akik a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért. A Caritas Hungarica-díjat idén nem központilag, hanem egyházmegyei szinten adták át Székesfehérváron is. A kitüntetést Spányi Antal püspök, karitászelnöktől vehették át az Egyházmegyei Karitász Központ által felterjesztett karitászosok, akik a legpéldamutatóbb módon végezték szeretetszolgálatukat. A Burbela Gergely bicskei és Dózsa István fehérvári plébánossal mondott szentmisét így kezdte a főpásztor a Szent Imre-templomban: „Az önkéntes Karitász munkatársaknak hálával tartozunk, és felelősek vagyunk azért, hogy őket ezzel az elismeréssel megtiszteljük. Bár az igazi jutalmat Istentől kapják, az igazi jutalmuk az égből van, de itt és most is szeretném minden önkéntesnek, különösen a díjra jelölteknek megköszönni minden fáradozását a rászorultakért.”

A püspök a karitász szolgálatról elmondta, hogy mindig különleges helyet foglalt el az egyház történelmében. „Az első időktől kezdve fontosnak érezték az apostolok, hogy odaálljanak a szegények, a rászorulók mellé, hogy felismerjék azokat, akik bármiféle ínségben vannak. Szeretetükkel próbálták orvosolni a bajaikat. Egészen egyértelmű és világos volt ez Jézus nyilvános működése alatt, aki gyógyított sokakat, tanította az embereket időt és fáradtságot nem ismerve, formálta az emberek gondolkodását.”

A püspök felhívta a figyelmet a hitelességre is, mert Krisztus tanítását a szeretet szolgálata hitelesíti. „Köszönöm a karitászmunkatársaknak, különösen a három díjazottnak, hogy megértették, Krisztus szeretetének hírnökeivé kell válnunk. A karitászmunkatársaknak ez az első kötelessége, hogy éljen szívükben és lelkükben a krisztusi szeretet, Krisztust hordozó emberekké váljanak. A szentáldozásban szívükbe költözött Krisztusnak adják kezüket és lábukat, ajkukat és fülüket. Így menjenek azokhoz, akiket szolgálatukkal segítenek. Lássák meg mindig a másik emberben, a rászorulóban, az elesettben is azt a Krisztust, akinek a nevében teszik a dolgukat. Mert, amit egynek a legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek – mondja az Úr.”

A főpásztor végül a karitászmunkatársaknak azt kívánta, munkájuk jutalmaként Isten békéjét érezzék mindig, amikor Krisztus nevében valakihez szólnak, valakit meghallgatnak, vagy valakivel szeretetből jót tesznek. „Legyen velünk az Úr, és tanúságtételünk nyomán egyre többen értsék meg Krisztus szeretetüzenetét ebben a világban.”

A szentmise után a karitászelnök átadta a díjakat. Beck Tibornak, aki 15 éve tagja a móri Szent Erzsébet karitászcsoportnak. Példamutató családfőként, önzetlen, szociális lelkületű férfiként, nagyon nagy segítséget jelent a rászorulók irányában végzett szeretetszolgálatban. Karitásztagként a segélycsomagok csomagolásában, tárgyi adományok szállításában jelentős szerepet vállal. A Szent Erzsébet Katolikus Iskolában – ahol gondnokként dolgozik – ősztől tavaszig meleg teával várja a gyerekeket. „Tibi bácsi teája” nagy népszerűségnek örvend az iskolában.

Pál Béláné Pannikának, aki 23 éve aktív önkéntes munkatársa a Székesfehérvár-Öreghegyi karitászcsoportnak. Önkéntes munkájának fókuszában a beteg, idős emberek állnak. Rendszeresen látogatta a Fejér Megyei Szent György Kórházban lábadozókat, és vitt nekik vigasztaló szót. Ezenkívül a Székesfehérvár-Öreghegyi plébánia karitászcsoportjának élelmiszer- és ruhaadományosztó akcióin is aktívan részt vesz. A karitászcsoport nagy programjainak (napközis táborok, családi délutánok, rorate reggelik…) nélkülözhetetlen szereplője.

Sági Ferencné Babi néninek, aki a bicskei önkéntes karitászcsoport vezetőjeként a rászorulókért végzett szeretetszolgálat egyik sokoldalú megvalósítója. A közösségben rejlő erőt, a szaktudást fontosnak tartva szinte minden karitászrendezvényen, továbbképzésen jelen van. Önkéntes csoportjuk a Katolikus Karitász országos segélyprogramjainak helyi megvalósításában aktívan részt vállal. 5 éve működtetik az Őrangyal Klubot, amely a szeretet és a közösség erejével hidat épít a fogyatékkal élők és az egészségesek között.

A díjazottak így vallottak magukról, elsőként Beck Tibor. „A Karitászba 15 évvel ezelőtt léptem be, előtte is az egyházközség kötelékében segédkeztem, idestova 60 éve. A feleségem már előttem belépett, és úgy gondoltam, én is megpróbálok mindenféle munkában segíteni, amit a hölgyek nem tudnak, így én a kiszállításban és a rászorulók felkutatásában tudok segédkezni. Ez a tevékenység olyan, mint egy üdítő forrás. Az ember látja a szegényeket, a szívünk megdobban, amikor olyan helyekre eljutunk, ahol még soha nem jártak előttünk segélyekkel. Úgy gondoltam, hogy én is megpróbálok ilyenben segíteni, és ez nagy megtiszteltetés és nagy öröm számomra. Én Mór környékén járok sokat, Tímárpuszta, Árkipuszta, Felsődobozon. Ott élnek olyanok, akik még soha életükben nem jártak máshol, romos házakban élnek. Ezek az emberek, ahogy szeretettel átveszik az embertől az ajándékot, az nekünk hatalmas öröm, az a segítség, amit nyújtani tudunk. „

Második díjazott Pál Béláné. „Mindig úgy éreztem, hogy a Szentlélektől olyan nagy szeretetet kaptam, hogy azt már a családomra nem tudom ráterhelni. Ezért kerestem olyan szolgálatot – és ez a karitászmunka lett – ahol olyat tehetek, amit csak szeretettel lehet csinálni, és örömmel végezni. Soha nem várunk érte hálát, köszönetet. Persze örülök a díjnak, de ez a díj nem az enyém, hanem az Öreghegyi Karitász Csoporté. Köszönet a társaimnak és a vezetőnknek, mert ahhoz, hogy egy csoport jól tudjon működni, jó vezetőre van szükség. Nekünk ilyen volt Kádár Kati, akiért nagy köszönetet kell mondanunk. De, hogy a munkát nyugodtan és szépen tudjuk végezni, jó támogató, megértő családi háttérre is szükség van. Köszönetet kell mondanom az időközben elhunyt páromnak, gyermekeimnek, hozzátartozóimnak, akik közben támogattak és segítettek, amikor szükség volt rá. A karitászmunkának minden tevékenységét az első perctől kezdve nagyon-nagyon szerettem, minden kis mozzanatát. Nem tudom soha elfelejteni, kitörölhetetlen emlékek ezek, minden különleges helyzetével együtt. Ilyen furcsa mozzanat volt még a kezdet kezdetén, hogy én összetalálkoztam egy 10 gyermekes családdal, akiket még köfémes dolgozóként patronáltam. És ez a karitászban folytatódott tovább. De nagyon-nagyon szerettem az idősekhez járni, a családokat rendszeresen látogatni, akik valamilyen oknál fogva rászorultak, a legtöbbször valamilyen betegség miatt. És nagyon örültek, amikor rájuk nyitotta valaki az ajtót, vagy valaki egy kis besegítést tudott adni, pl. egy kis mosogatás vagy bolti bevásárlás terén. De voltak olyan egyedülállók, magányosak is, akik csak egy kis meghallgatásra vágytak, egy kis beszélgetésre. Örömmel töltött el és felemelő időszak volt számomra, amikor a kórházban önkéntes ápolóként a betegeket látogattam, akik nagyon nagy örömmel vártak mindig, és ez a rájuk fordított szeretet, ez duplán visszajött. De nagyon nagy örömmel hordtam mindig a csomagokat, ha volt cukor, liszt, tészta. Amikor vittük, már nagyon várták örömmel a családok, nem győzték köszönni, mi meg nem győztük mondani, hogy ez csak egy kicsi szeretet. Örömmel töltött el mindig, amikor nálunk karitásztábort szerveztünk, és a gyerekekkel kirándultunk. Sok ilyen volt, és csak azt tudom mondani, hogy senki ne féljen a karitászmunkától. Mert ez egy oda-vissza áramló, örömteli szeretet, karitászos szeretet.”

Harmadszorra Sági Ferencné vette át a díjat. „15 évvel ezelőtt kezdtem a karitászmunkát, úgyhogy az akkori plébánosunk, Tóth Tamás atya kért fel, hogy segítsek megalapítani Bicskén a karitászt. Májusi időszak volt, és azt mondta, hogy van 3 hónapom, hogy felépíthetem a csapatomat, és akkor megkerestem a társaimat, akik azóta is itt vannak, hogy vállalják-e velem ezt a munkát. És szeptemberben alakultunk meg, 2005-ben. Nagyon nagy volt akkor az EU-s Élelmiszerprogram, ami az egyházmegyében is zajlott, és az volt a célunk, hogy a nehéz sorsú családokhoz el tudjuk juttatni ezeket a segélycsomagokat. Hát ez tanulóidő volt, igazán nem tudtam, hogy merre induljunk, mindent meg kellett szerveznünk, hogy ezt a feladatot el tudjuk látni. 2012-ig ment az EU-s élelmiszerprogram, 35 családdal indultunk és 372 volt a végén, annyi családot tudtunk magunk mögött. Nekik adtuk az adományt, de azóta a templomi élelmiszergyűjtésből – az adventi és a nagyböjti gyűjtésből – van élelmiszerünk, és azokból az adományokból, amit a karitászházba behoznak. Én ezt eddig azért csináltam, mert egy nagy családból származom, és ott is mindig segíteni kellett, és nem volt idegen tőlem az, hogy én egy másik embert vagy egy családot segítsek. És most is családot segítek, hiszen az egyházközség egy nagy család, ahol mindig szükség van ránk. Szeretettel szolgálunk, és akik velem vannak, ők ezt vállalják. Volt egy olyan meghatározó élményem karácsony körül, amikor próbálkoztunk a szeretetebéddel, ez 2011-ben volt, és egy magánkifőzdében kértem segítséget, és vállalták, hogy gulyáslevest főznek. És mi reklámoztuk, hogy oda jöjjenek be és mi segítünk megebédeltetni, ha leül és eszik velünk. És volt egy olyan lelki élményem, hogy a ház előtt sétált egy fiatalember, akiről kiderült, hogy itt van albérletben Bicskén. Itt dolgozik az egyik vállalatnál, és nem tudott karácsonyra hazamenni, mert a családban éppen olyan helyzet volt, hogy nem fogadták volna szívesen otthon. Egyszerűen nem tudtam, hogy fogjam meg ezt a fiatalembert, hogyan segítsek rajta. Addig kértem, amíg bejött, és megebédelt. Az asztalnál ahogy beszélgettünk, elmondta, hogy miért nem tud hazamenni, és miért van Bicskén, és megkértem, hogy másnap jöjjön be a templomba szentmisére, és vittünk meleg ebédet. Mindent vittem neki, amire szüksége volt, de nem tudtam, hogy ki ő. A nevét elfelejtettem, nem emlékeztem arra sem, hogy hogy nézett ki, csak a templom előtt álltam az ajtóban, és vártam, hogy bejöjjön. Megjelent és megismert, aztán ott volt a szentmisén, végig ott volt velünk, és azt mondta, hogy gyerekkorában volt utoljára szentmisén, és nagyon hálás nekünk, hogy behívtam a templomba. És még meleg ételt is kapott, úgyhogy engem akkor ez fölrázott, igen, ezért csináltuk, igen, a helyemen vagyok. Utána is voltak ilyen élményeim, most már 2012 óta 100 fős szeretetebédet csinálunk Bicskén. Ez azt jelenti, hogy a nehéz sorsú családokat, illetve azokat az egyedülálló, vagyis egyedül élőket, akiknek éppen karácsony körül nincs segítségük, azoknak betlehemes játékkal kedveskedünk a hittanosaink révén. És ezután a bicskei vállalkozók felajánlásából és a városi konyha által megfőzött szeretetebéddel kedveskedünk a várossal karöltve. Mi meg csináljuk ezt a játszóházat, a gyerekeknek játékot a karácsonyfa alá, vagy ruhaneműt viszünk, amire szüksége van a családnak. Tehát ezzel készülünk minden évben. Most egy kicsit megálltam egy pillanatra, és gondolkodom, hogy csináljuk majd, mert valószínű, hogy ezt a programot most az idén nem tudjuk így kivitelezni. De már olyanban gondolkodunk, hogy behívjuk őket az ajtóig, és előre csomagoljuk a megfőzött élelmet, és előre csomagoljuk a gyerekeknek a ruhát, a játékokat, a könyvet, a társasjátékot, a plüss állatokat, tehát minden adományt.”

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk