A Papság éve - beszámoló

2009. 06. 19. |

 

 papok imádságban

 

„Krisztus hűsége, a papok hűsége" – ez a témája a papoknak szentelt évnek, amelynek meghirdetését XVI. Benedek pápa március 16-án jelentette be a Kléruskongregáció plenáris ülésének tagjaihoz intézett beszédében.

A Szentatya június 19-én nyitja meg a Papság évét a Szent Péter-bazilikában tartott ünnepi vesperás keretében. Ugyanezen a napon a Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök is megnyitja a szentévet a délelőtti szentmisével. Vianney Szent Jánosnak, a papok védőszentjének ereklyéit erre az alkalomra Rómába hozza Guy Bagnard, a franciaországi Belley-Ars püspöke. Az év 2010. június 19-én zárul a Szent Péter téren a Papok Világtalálkozójával.

Az év során Benedek pápa a világon élő valamennyi pap védőszentjének nyilvánítja Vianney Szent Jánost. Egy kiadvány megjelentetését is tervezik, amely a Szentatyának a papi élet és küldetés lényegi vonásait elemző írásait tartalmazza. Az év során egy gyóntatók és lelkivezetők számára készült direktórium kiadására is sor kerül.

A Kléruskongregáció az egyházmegyei ordináriusokkal és a szerzetesrendek elöljáróival együtt számos olyan lelki és pasztorális kezdeményezés koordinálását tervezi, amelyek célja, hogy a papság egyházban és a modern társadalomban betöltött szerepére és küldetésére, valamint a papképzés fontosságára irányítsa a figyelmet.

Forrás: Magyar Kurír

 


 

 

Legyen ez az év a vallási és nyilvános ünneplés éve egyaránt, amely az embereket, a helyi katolikus közösségeket imádságra, elmélkedésre, ünneplésre és arra indítja, hogy illendően tiszteljék papjaikat. Egy egyházi közösségben az ünnepség szívből jövő esemény, amely kifejezi és táplálja a keresztény örömet, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy Isten szeret minket, és velünk ünnepel. Legyen ez lehetőség arra, hogy a papok és a rájuk bízott közösségek között erősödjék az egység és a barátság. 

Részlet Cláudio Hummes bíboros
a levél:   2009_hummes.pdf

 


 

 

Fontosabb ...

Fontosabb a papnak, hogyan él, mint az, hogy mit tesz!
Fontosabb, amit Krisztus cselekszik bennem, mint amit én cselekszem!
Fontosabb, hogy a paptestvérek egységben éljenek, mint, hogy elvesszenek a munkában egyedül!
Fontosabb a munkatársakat lelkileg támogatni, mint minden munkát egyedül végezni!
Fontosabb néhány helyen teljesen jelen lenni, mint mindenütt kutyafuttában megjelenni.
Fontosabb az együttműködés, a kommunio, mint a működés, vagyis az akció (mégha az egyéni munka tökéletesebb is)!
Fontosabb a kereszt (mert termékenyebb), mint az eredményes működés!
Fontosabb az "egész ügye" (egyházközség, egyházmegye, Egyház), mint a mégoly jelentős részletkérdés!
Fontosabb, hogy hitünkről tanúságot tegyünk, mintsem kielégítsünk minden hagyományos igényt!

Forrás: siofok-plebania

 

 

Akár, ha úgy gondolod, akár ha bizonytalan vagy abban, hogy Isten a papi szolgálatra és életre hív, akkor keresd fel plébánosodat. Ha papi vagy szerzetesi hivatásokért szeretnél imádkozni, akkor legyél tagja a Prohászka Imaszövetségnek.

 

Viennay Szent János életéről:  2009_viennay.pdf

 


 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk