Én emberek halászává teszlek – A székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola és Gimnázium nagyheti lelkinapja
2025.04.15. – Sokszínű, ugyanakkor bensőséges, mély gondolati tartalmakat hordozó nagyheti lelkinapot tartottak a székesfehérvári Szent Imre Iskolában. A húsvét ünnepére készület jegyében a programok Jézus meghívásáról szóltak a tanítványi életre: én emberek halászává teszlek Benneteket! (Mt 4,19). Az idei lelkinap menetét Berzsenyi Viktória és Pintér Regina tanárnő állította össze, és a megvalósításba sok diákot is bevontak.
A több állomásos feladatok, a workshopok, az interaktív játékok, a közösségi együttlét élményén túl az istenkapcsolat erősítését, a keresztény értékekre figyelést szolgálták a zene, a tánc, az ima, a teremtésről szóló előadás vagy éppen a bibliai ételek gasztronómiai élményének segítségével. Mindenki oda iratkozott fel, ahova szeretett volna menni. Voltak olyan beszélgetések is, amelyekre éppen most volt szükségük a fiataloknak, hogy válaszokat kapjanak az életük kérdéseivel kapcsolatosan.
A felső tagozatosok az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánián, valamint az Almássy-telepi Krisztus Király Plébánián vendégeskedtek, az alsósok és a gimnazisták az iskola épületében járták körül a húsvéti témákat az interaktív foglalkozásokon.
A lelkinap résztvevői a nap folyamán átgondolhatták kapcsolatukat Jézussal, társaikkal, a környezetükben élőkkel, önmagukkal. Az emberhalásszá teszlek jézusi meghívásról szóló délelőtt egy közös hálókészítéssel és jelképes halfogással fejeződött be. A lelkinap célul tűzte ki, hogy a fiatalokban megerősödjön a meghívás, ők is emberhalászokká legyenek, és vessék ki hálójukat a környezetükbe. Higgyenek abban, hogy bárhonnan is érkezik egy társuk, bármit is élt meg életében, közéjük tud tartozni, és együtt tudják megtapasztalni Jézus jelenlétében.
Az eseményeket valamennyi helyszínen szentmisék zárták. Öreghegyen Ugrits Tamás plébános, Almássy-telepen Szakács Péter püspöki titkár, az iskola aulájában pedig Spányi Antal püspök mutatott be szentmisét a diákoknak.
A Diákönkormányzat szervezésében a lelkinap fáklyás körmenettel és nagyböjti imaesttel zárult – Békesség legyen velünk! mottóval, – amelyre a diákok családtagjait és ismerőseit is várták. A fáklya fénye a hit lángját jelképezte, amelyet tovább kell adni mások életébe. A szentségimádásban a fiatalok átélhették azt a békét, amit csak Jézus jelenlétében élhet meg a hívő ember.
Berta Kata
Fényképeket készítette Nagy Anikó
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk