A Szent László nyomában Erdélyben címmel film-és fotókiállítás bemutatója Székesfehérváron - beszámoló

2019. 04. 08. | | 2019. 04. 10.

 

 

A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté – A Szent László nyomában Erdélyben címmel film- és fotókiállítás bemutatója Székesfehérváron

2019.04.08. – A fehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban mutatták be Vakler Lajos, az Árpád-ház nagy királyait bemutató dokumentumfilm-sorozatának újabb epizódját és a filmhez kapcsolódó, Simon Erika fotóriporter alkotásaiból rendezett fotókiállítást. „Olyan kort élünk, amikor Szent László nyomán újra fel kell fedeznünk a keresztényi erő értékét a mai erőkultusszal szemben” – hangsúlyozta a filmbemutató előtt Spányi Antal megyés püspök. „Az erő önmagában nem érték, nem cél, hanem eszköz. Az erő lélek, akarat, odaadás.”

Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával a Fehérvár Televízió stábja Erdélyben járt, hogy ott Szent László nyomában haladva megmutassák, mennyire élő ma is a lovagkirályt övező tisztelet. Vakler Lajos rendező, Megyeri Zoltán operatőr és a vágó, Szentmiklósi Dávid vállalták a dokumentumfilm elkészítését. Az alkotás tizenhárom településen kalauzolja végig a nézőket, fókuszban a Szent László-legendát bemutató templomokkal és falfestményekkel.

A főpásztor köszönetet mondott az alkotóknak, hogy méltó emléket állítottak a Lovagkirály alakjának, akiről püspökelődje, Prohászka szavait idézte: ,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté. Szent László nem tanít; ő nem apostol; de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. A régi vitézséget Szent László tüntette föl önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet; öröme s eszmény László lett; dicshimnuszt zeng a legenda róla; alakjába beleszövődik a keresztény lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme.”  Spányi Antal püspök beszélt Szent László európai szemléletéről, amely egyben az ország stabilitásának és megszilárdulóban lévő keresztény kultúrájának védelmét is jelentette. Kirajzolta egy régió körvonalait, amely Horvátországtól a magyar, cseh, lengyel területeken át egészen a keleti keresztényég határáig terjedt, de nem egyetlen birodalomként, hanem a szövetségesek összetartása és emberi közelsége révén.

A középkori Magyarország – történeti, politikai és lelki értelemben véve is – egyik legjelentősebb alakját, Szent László királyt III. Béla király kérésére III. Celesztin pápa avatta szentté 1192-ben. „Egész életét – a harcos vitézség mellett - a keresztény szelídségben élte. A Szent László-i férfiúság egyenes, szilárd. Az igazságot védi, az elvekért síkra száll, meri vállalni a felelősséget” – hangsúlyozta köszöntőjében még a megyés püspök.

Vakler Lajos rendező-szerkesztő a bemutatón elmondta: „Úgy gondoltam, hogy a Szent István-filmet folytatni kell, hiszen 2022-ben az Aranybulla nyolcszázadik évfordulója lesz. Körbejárjuk a Kárpát-medencét, ha úgy tetszik, az egykori nagy Magyarországot. Most Erdélyre került sor. … „Egyszerű volt a dolgunk, mivel gyakorta járunk Székelyföldön, és felfigyeltünk arra, mennyire élő még ma is náluk a Szent László-kultusz. Szent Istvánt elismerik, mint államalapítót, Szent Lászlót viszont legendának tekintik a mai napig."

A stáb forgatott például a székelyderzsi és a gelencei templomban, melyek az Unesco Világörökség részei, illetve a filmben bemutatják a nagyváradi székesegyházat, amely Közép-Európa legnagyobb barokk temploma. A filmben csak egyházi személyek szólalnak meg: Gábor Zoltán katolikus pap, Kovács István, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközösség közügyigazgatója. A dokumentumfilmben bemutatásra kerül minden keresztény felekezet temploma, amelyek elsősorban falfestményekkel őrzik a Szent László-i hagyományt, legendát.

A filmvetítést Heinczinger Miklós Mika, a Misztrál együttes alapító tagjának koncertje követte, aki a film zenéjének szerzője.

Berta Kata
Fényképeket készítette Lugosi Balázs
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk