A vértessomlói Sarlós Boldogasszony templom búcsúja Gyermekáldásra várók, kisgyermekesek

2011. 07. 03.

 

Időpont: 10 h 00 (előtte fél 10-től körmenet)
Helyszín: Vértessomló Sarlós Boldogasszony templom

 

 

 

 

A Vértessomló Sarlós Boldogasszony templomban Spányi Antal püspök tartja a szentmisét.

A szentmise előtt a hagyomány szerint a falu kápolnájától templomi és történelmi zászlókkal érkeznek a környékbeli zarándokok Vértessomlóra és a megyésfőpásztor vezetésével a falu közepétől népviseletbe öltözötten, körmenetben vonulnak a kegytemplomhoz. A zarándoklaton közös imádságba foglalják mindazokat, akik gyermekeket szeretnének. A megyéspüspök kéri a híveket, vegyenek részt minél többen a búcsún, hogy együtt imádkozhassanak erre a szándékra.

Vértessomló több száz éve kiemelkedő kegyhelye a Boldogságos Szűz Máriának, ahol egyre többen veszünk részt a közös imádságban.

 - - -

"Hívom a gyermekáldásra várókat, kisgyermekeket nevelőket, hogy július 3-án  Vértessomlón imádkozzunk közösen, hogy Isten áldása legyen velük és rajtuk, és hogy minden  megfogant életet áldásként fogadjanak és szeretetben neveljenek  a családok."

 

Spányi Antal
2011-es Családok éve egyházmegyei lelki programja
letöltés >>
  

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk