Adventi Udvar a püspökségen - megnyitás I. Adventi gyertyagyújtás - beszámoló

2015. 11. 28. | | 2015. 11. 29.

 

 

Várjuk együtt a csodát, az Isten emberré lesz
Advent a Székesfehérvári Püspökségen

2015.11.28. - Advent időszakában 10. alkalommal nyitotta meg kapuit ismét a Székesfehérvári Püspökség. A hagyományos Adventi Udvar, hétvégeken és advent utolsó hetében csendes, békés, imádságos légkört teremtve várja a látogatókat, segíti a várakozás pillanatait a Messiás születésének ünnepére.  A díszbe öltözött udvaron a Fehérvári Kézművesek gyönyörű egyedi munkáinak vására mellett, jótékonysági célra is árulnak a fehérvári gyermekjóléti intézmények, valamint a Katolikus Karitász, a rászorulók számára.  Lelki ajándékok, vagyis adventi imafüzetek, idézetes kártyák várják az udvaron kialakított „lelki úton” járókat, amelynek végén a betlehemi istálló még üresen várja Máriát, Józsefet és a Gyermeket.

Az első ünnepélyes gyertyagyújtáson az Adventi Udvar szervezője, Ugrits Tamás atya köszöntötte a betérőket, akik zsúfolásig megtöltötték a Püspökség kertjét. Ezt követően léptek fel a püspöki udvar színpadán a móri Szent Erzsébet Katolikus Iskola diákjai, Ambrózy Tamás iskolabiztos atya vezetésével. Zenés, énekes műsoruk a közelgő ünnep valódi örömét sugározta.

Spányi Antal püspök adventi gondolatai, arra hívták fel a figyelmet, hogy ne engedjük, a sok feladat között elveszni szívünkből a szeretetet, figyeljünk egymásra és arra, hogy valóban az Isten Fiának, a gyermek Jézusnak születésére várakozzunk. „Mindenki készül valahogy karácsonyra: vannak, akik lelkileg elszegényedve, másokra nem gondolva, saját kedvtelésüket keresik az ünnepben, vannak, akik csak az ajándékozást tartják fontosnak, de vannak olyanok is, akik az adventi koszorú körül napról-napra készülnek, hogy karácsony békéje, öröme, szeretete megérintse a szívüket.” - mondta a főpásztor majd hozzátette. Azt kívánom, hogy ebben a várakozással teli időszakban a családtagok sokféle gesztussal meg tudják mutatni szeretetüket egymás iránt. Az imádságban szeretettel hordozzák a szülők gyermekeiket, a gyermekek a szüleiket.”

A megyés főpásztor végül az egész ünneplő közösséggel együtt imádkozva meggyújtotta a Püspökség adventi koszorúján az első gyertyát. Megáldotta az ajándékba osztott gyertyákat, hogy az a Világ Világosságára, Isten Szent Fiára, a szeretet örömteli fényére emlékeztesse a családokat.

BPK
Fényképet készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk