Adventi udvari adományok átadása a püspökségen - sajtótájékoztató - beszámoló

2011. 02. 03. |

 

kiadványok

 

A sajtó munkatársai előtt adta át Spányi Antal székesfehérvári püspök és Vasvári Csaba a Vörösmarty Színház igazgatója, Baráth István a VTCD Kompaktlemez-gyártó Kft. cégvezetője a Püspökség és a Színház közös adventi kiadványából származó adományt Vargha Tamásnak a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének, mint fenntartónak és Deresné Tanárki Máriának, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatójának, mint támogatott intézménynek, az összegyűlt mindösszesen 1 millió forintot.

A sajtótájékoztatón a közgyűlés elnöke megköszönte a példaértékű összefogást és minden kezdeményezést, amellyel a nehézségekkel küzdő szociális intézményeket támogatják.

A Gyermekvédelmi Központ igazgatónője bemutatta azokat a fiatalokat, akik intézményükön keresztül tanulmányi támogatásban részesülnek a befolyt összegből.

Összesen 2 millió 990 ezer forint gyűlt össze 13 nap alatt a Székesfehérvári Püspökség Adventi udvari  jótékonysági vásárában azzal a céllal, hogy támogassák a fogyatékkal élők civil szervezeteit és rászoruló családokat, tehetséges fiatalok tanulmányait.

Minden várakozást felülmúlta az az érdeklődés, amely különösen civil szervezetek által foglalkoztatott sérült emberek kézműves munkáiból és azokból a saját készítésű termékekből, amelyeket a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ fiataljai bocsátották áruba.

Az adventi udvarban öt éve fordítják a vásár bevételét a szervezők jótékony célra, gyűjtenek a nehéz körülmények között élőknek.

A 2010-es jótékonysági vásár bevételei a következőképpen alakultak.
 
A csökkent munkaképességűeket  és fogyatékkal élőket foglalkoztató műhelyeket egybefogó Édenkert összefogás (mányi, piliscsabai, érdi és biatorbágyi műhelyek) mindösszesen 1.147.000 forintot gyűjtött.

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ – 450.000 forintot.

Az Egymillió Csillag a szegényekért akcióban az egyházmegyei karitász 330.000 forintot gyűjtött össze fűtőanyagra.

A Vörösmarty Színház és a Székesfehérvári Egyházmegye közös kiadványából Az ajándék Te vagy!  DVD és az Értékeink, Különleges idegenvezetés Székesfehérvár egyházi kincsei között című könyv árából 1.000.000 forint gyűlt össze a rászoruló tehetséges fiatalok támogatására.

Rászoruló, de tehetséges

Nem mindegy, hogy a jövő generációja milyen tudású állampolgárokból épül föl. A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ eddig elért eredményei bizonyítják azt, hogy a fiatalok különböző tanulmányok iránti érdeklődéséhez megfelelő tehetség is párosul.

Hazánk hasonlóan nehéz időszakot él át, mint történelmünk során többször, és az oktatás az, ami kivezethet bennünket ebből. A tehetséggondozás nélkül nem juthatunk tovább csak Európa sereghajtói közé. Tennünk kell azért, hogy a tehetségek ne kallódjanak el.

A Püspökség és a Színház tanulmányokat támogató programjának motivációja, hogy felhívja a társadalom figyelmét: a fiatalok támogatása kiemelt helyen kell legyen.

A Püspökség által szervezett adventi gyűjtés első alkalommal nyújtott tanulmányi támogatást kiváló tanulmányi eredményeket elérő és szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak. A támogatás célja, hogy megkönnyítse a jól tanuló, de nehéz szociális helyzetben lévő diákok tanulmányainak befejezését, vagy éppen segítséget nyújtson egy szakképzés elsajátításához, ösztönözze a tanulást.

 

- BPK -
Fényképeket készítette: - Marian -
Videó: - BPK és Somogyi Tamás -

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2020. március >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk