Befejező szakaszába lépett a bodajki kegyhely megújítása – Interjú Mórocz Tamás plébánossal - beszámoló

2020. 04. 22. | | 2020. 04. 22.

Itt mindig történik valami, amire rácsodálkozunk – Befejező szakaszába lépett a bodajki kegyhely megújítása – Interjú Mórocz Tamás plébánossal

2020.04.22. – Az ezeréves kegyhely, a Bodajki Segítő Szűz Mária Templom és környezete vallásturisztikai fejlesztését célzó beruházás a befejező fázisába lépett. Mórocz Tamás plébános szerint olyan épületegyüttes jött létre, amely a modern kor technológiájával felújítva, méltó lesz ahhoz a múlthoz, amiben született, tisztelve a kort, az időt, az átimádkozott kegyhelyet.

Egy újjáéledésre váró kegyhelyre fiatal papként kerülni, még egy templomfelújításban tapasztalatokat szerzett plébánosnak sem könnyű feladat. Bodajk szellemiségéhez, lelkiségéhez felnőni, és megfelelni a hely különlegességéből adódó feladatoknak, kötelességeknek, ezzel gondolom, Mórocz Tamás atyának sem volt egyszerű megbirkózni.
Nagy örömként és nagy kegyelmi lehetőségként éltem meg, hogy 28 évesen ide kerülhettem Bodajkra. Nyilván székesfehérvári fiatalként, gyerekkoromtól fogva nagyon jól ismertem ezt a közeget, és ezért fájó is volt látni, hogy egy ilyen gyönyörű, a Vértes-Bakony találkozásánál álló ősi zarándokhely, – ahová nagyszüleink is jártak – ilyen állapotban van. Azt éreztem, ez a kegytemplom és környéke sokkal több lehetőséget rejt magában, többet lehetne kihozni belőle, mint amit akkor megtapasztaltam. Ugyanakkor egy nagyon jó közösséget találtam itt, abból a szempontból is, hogy az itt lévő emberek nagyon jól értették és érezték, hogy a plébániájuk és templomuk egy élő kegyhely, zarándokhely. Az itt élő emberek hitében, szívében, mélyen ott élt a bodajki Mária-tisztelet. Egy aprónak tűnő, de meghatározó pillanat volt, hogy az első testületi gyűlésünk végén a tagok fejből imádkozták a bodajki kegyhely könyörgő imáját, ami egy 10-12 mondatos ima, helyenként elég nehéz szöveggel. Jó volt ezt megélni, hogy az emberek tudták, mennyire jelentős ez a hely. Nyilván nekem is el kellett gondolkodnom, a 16 hozzám tartozó falu ellátása mellett Bodajk lelki központtá alakításán, – az egyházmegye lelki igényeit és kéréseit figyelembe véve – hogyan tudjuk formálni, gazdagítani. Nyilván az emberben fiatalként sok az erő, az energia, és a kezdetektől fogva sokat tudtam törni a fejem azon, hogyan lehet ezt a megöröklött lelki, fizikai értéket megmutatni, milyen fejlesztésekre lehet szükség ehhez. Így indultunk el a plébánián pályázatokkal, és amikor a plébánia külső felújítása megtörténhetett, elkezdtük a nagyon romossá, életveszélyessé váló oltár renoválásának előkészítését. Érdekességképpen mondom, majdnem három évet vett igénybe innentől kezdve, hogy megkapjuk az engedélyt és elkezdjék bontani. Ekkor megkaptuk rá az anyagi forrást is. Emellett nagyon fontos volt, hogy mindazt, amit felépítünk. egyrészt üzemeltetni kell, másrészt pedig azt a lelki tartalmat, amit hordoznak ezek a falak, át tudjuk adni.

El tudtak indulni a külső megújítási munkákkal, de plébánosként továbbra is feladata maradt a zarándokok fogadása, gyóntatása, lelkiségi csoportok életének megszervezése, a lelki gyakorlatokkal kapcsolatos tennivalók.
Rögtön a kezdetektől fogva azzal találkoztam, hogy ide nagyon sokan jönnek nemcsak a környező településekről, az egyházmegyéből, hanem Budapestről, az Alföldről vagy éppen Vas, Zala, Győr-Moson- Sopron megyékből. És az emberek tudják, mit jelent ez a hely. Sokszor elmondták nekem, hogy voltak már itt. és most nagyon örülnek, hogy mi szentmisét imádkoztunk nekik, gyóntattunk, lelkileg gazdagítottuk őket. Vagy például felmentem orgonálni, és egy kis zenei élményt is kaptak. Megtapasztaltam, hogy szájról szájra terjed a jó hír: érdemes idejönni, és nemcsak azért, mert szép ez a környék, hanem azért is, mert kedvesen fogadnak, figyelnek ránk. Megpróbáltunk a lehetőségekhez képest egy ebédet is adni az ideérkező csoportoknak. De nyilván mindeközben éreztük, a meglevő körülmények között mennyire nehéz helytállnunk, mert nincs megfelelő infrastruktúra az emberek fogadására. Ennek hiányában nem egészen tudtuk azt adni, ami az igényeknek megfelelt volna. Hát ezért kezdtünk el gondolkodni egy nagy felújításban, aminek hála Istennek, most a vége felé járunk.

Bodajk környezete tele van természeti szépséggel, híres helyekkel, de a kegyhelynek önmagában is nagy a vonzása. Azt tartják, aki egyszer felfedezi, szeretne máskor is visszatérni. Mi vonzza a Segítő Szűzanya templomába az embereket?
Érdekes, hogy még nekem is – aki fehérvári fiatalként tudtam, hogy szeptember második vasárnapja a Bodajki búcsú ünnepe – sok újdonságot adott ez a hely. Azontúl, hogy egy nagyon szép környezet veszi körül, fel kellett fedeznem pl. azt, ami most a megújulásunk egyik legmélyebb alapja. Nyilván nem egy történeti-történelmi kérdés ez elsősorban, hogy valóban az ország egyik legrégebbi, legősibb zarándokhelye Bodajk. Hiszen Szent István királyhoz kötődik, és az Ő Szent Családjához ennek a kegyhelynek az alapítása. Vagy legalábbis a gyökerei oda nyúlnak vissza. Tudtuk, vagy talán ki is mondtuk ezt, de mégsem volt annyira hangsúlyos, hogy egy ilyen nagy lelki gazdagság van itt. Amikor a magyar családokat kell megerősíteni, egy nagyon jó lehetőség, hogy ezen a kegyhelyen megvan ehhez a lelki alap, hogy az első magyar szent család idezarándokolt. És a múlt feltárásával ezt meg is tudjuk jeleníteni. Úgy, ahogy a barokk korban jelenítették meg ezt a Szent István-i örökséget, és építették fel a ma látható templomot, rendházat, zarándokudvart és kálváriát. Ránk hagytak egy olyan kulturális és lelki értéket, amelyben látjuk ezt a szép templomot, egy gyönyörű, megkapó kegyoltárral, egy csodálatos passaui kegyképpel. Nagyon szívhez szóló ez a Mária- ábrázolás, amelyen a kisdedet a karjában tartja a Szűzanya, és egy végtelen harmónia, szeretet van köztük. Ugyanakkor, ehhez a kulturális örökséghez tartozik egy olyan lelki gazdagság is, amelyet a barokk kor álmodott meg. Például 321 hiteles csodánk igazolja, hogy ezen a kegyhelyen, a Szűzanya Isten felé tolmácsoló, közbenjáró szeretetében hány és hány imameghallgatás válhatott valóra, adott kegyelmet az ide érkező rászoruló, beteg, szenvedő embereknek. Ezek közül a csodák közül most, a felújításkor többet is szeretnénk bemutatni. Hiszen van egy mankó, amelyet egy fehérvári család kislánya hagyott itt, amikor ez a kisgyermek az édesapja többszöri kérésére, imádságára meggyógyult. Vagy van egy olyan lepel, ami egy gyászoló feleségnek a hálaadó motívumát mutatja meg. Amikor itt imádkozott az elhunyt férjéért, Ő jelzett, üzent neki, hogy az imádság hatására bejutott az örök üdvösségre, a tisztítótűzből kiszabadult. Jelet adott az asszony ruhájába égetett kéznyomokkal, amelyek szintén tisztán láthatók. Ezzel találkozni a mai korban, és azzal a hatással, hogy egy párszáz fős faluban egy ilyen gyönyörű templomot építenek, egy ilyen hatalmas udvarral, ahová a zarándokok sereglenek, ennek nyilván van egy kegyelmi kisugárzása. Ezt meg is megtapasztaljuk az ideérkezőkön, látjuk, hogy ők ezt érzik. Valóban a legegyszerűbb jele ennek, amikor az ember egy kicsit imádkozik a templomban, és valami nagyon mély érzés ragadja meg. Megérinti a múlt és valami olyan kegyelmi gazdagság, amelyben az ember megéli azt, hogy a Szűzanya meghallgatja, és segíti a bajban, a nehézségben.

Az eredeti, a kegyhely külső megújítását célzó elképzeléseket messze felülmúlja a mostani beruházás. Hogyan élte ezt meg a bodajki közösség, azok, akikkel kezdetektől együtt tervezte a jövőt?
Amikor 2016 októberében elkezdődött az oltár felújítása, akkor azzal számoltunk, hogy körülbelül fél évig nem lesz itt a mi legféltettebb kincsünk, a kegyoltár, a tabernákulum és nyilván a kegykép látványa. És azt mondtuk, hogy ezt a fél évet az ember örömmel kiböjtöli, hiszen, egy megújulás fogja követni, ami elkerülhetetlen. Mindenki megértette, hiszen pár évvel ezelőtt leesett néhány szobor, beszakadt egy hátsó elem, és lehetett tudni, hogy nagyon nagy a baj. Közben, amikor az egyházmegye jóvoltából, a püspökségi támogatásból elindult a kegyoltár-rekonstrukció, a Magyar Kormány adott egy komoly támogatást az egyházmegyén keresztül a bodajki kegyhelynek. Ez lehetővé tette egyrészt a kegyoltár restaurálása miatt, a kegytemplomban egyéb, szükségszerű és fontos munkák elvégzését. Másrészt adott egy nagyobb lehetőséget arra is, hogy végiggondoljuk, mit szeretnénk tenni, hogy az ide érkező zarándokokat jobb körülmények között fogadjuk, jobban kiemeljük mindazt, amik vagyunk és amelyek lehetünk. Ez a beruházás tulajdonképpen most fejeződik be majd nyáron, és nyilván ez, ha kiszámoljuk, 2016 októberétől bizony négy év. Négy éve nincs itt a kegyoltár, a templomban mondott szentmisehallgatás is egyre szűkösebbé vált, hisz az utolsó négyzetcentimétert is lefoglalják a munkálatok. Itt szeretném megjegyezni, hogy nagyon megijedtem, amikor tavaly ez a nagy beruházás elindult. Az altemplom kiépítése miatt a kegytemplomban nem tudtunk misézni, ahol idáig legalább az oltár hiánya nélkül, de a szentélyt tudtuk használni. Azt gondoltam, mi lesz majd így, ha megcsappannak a hívek, és nem fognak ide jönni, elmaradnak emiatt a szentmiséről is. Hála Istennek, nem érzékeltem ezt jelentősen. Egy várakozás van az emberekben, és nyilván próbáljuk feléjük is szinte naprakészen, a szentmisék végén vetítéses beszámolókkal elmondani, hogy hol tartunk, hogy jól haladnak a munkák, és hogy bírják ki. Mert a templom most kicsit rideggé vált azzal, hogy semmi berendezés nincs, és kopottak a falak. Bár megjegyzem, amíg lehetett, minden szombaton 8-10 asszony 50 héten keresztül takarított, amit nagyon köszönök nekik. Az emberek várják már a végét, de nem érzem, hogy ez a közösségünket nagyon megtépázta volna. Valahol itt mutatkozik meg, hogy a közösséget nem a kőből épült falak tartják össze, hanem a közösség önmagában is erős. És természetesen itt van a képviselő-testület is, a maga 18 főjével, akik nagyon sokat segítettek a pakolásban, a rakodásban, a közös gondolkodásban. A terveket, az ütemezést is sokszor átbeszéltük és véleményeztettem velük. Hogy ami itt felépül, az olyan legyen és úgy legyen, hogy arról ők is tudjanak, és tudjanak hozzászólni, tudják átgondolni. Úgyhogy azt érzem, ez a számkivetett idő, vagy ez a megpróbáltatás valóban öröm is volt. És már kezd átalakulni, átfordulni a várakozás időszaka, hiszen most már látszanak a visszaépített kegyoltár elemei, gyönyörű szépen rajzolódik ki, ahogy hétről hétre magasodik vissza az oltár. A külső terek is kezdenek megjelenni, szinte mindenütt szerkezetkészen vagyunk, és nyilván ezt jól kommunikálva, ügyesen elmondva az embereknek, nem a mérgelődés, a keserűség a hangsúlyos, hanem a várakozás öröme formálódik az emberek szívében. Ez a beruházás biztos, hogy nehéz helyzetet is hozott, amelyben megtaláltuk, hogy a Jóisten hogyan tudja a nehézségeket is jóvá formálni. Most már látjuk a gyümölcsöket. Jó, ha az ember megpróbáltatásban is meglátja az örömet, a szépséget.

Mit jelentett Bodajkon a koronavírus miatti vészhelyzet bejelentése és az azt követő időszak a plébánia életében?
Mi hárman lakunk itt Bodajkon, Oraveczki Attila atya, Horváth József atya és jómagam. Nehezen vettük rá magunkat, de a fiatalság átlendített minket ezen, hogy az online térben mondjunk szentmisét, imát, ahol mindenki mindent lát, és nyilván nyoma lesz mindannak, amit csinálunk. Aztán végül is az első héten, a belső késztetés valósággá vált. Egy gyönyörű szép régi barokk kápolnából, – a Kálvária stációk bevezető, illetve első állomása helyéről, amit itt az Úr tömlöce kápolnának neveznek a benne elhelyezett ábrázolás okán – a nagyböjtben elkezdtünk szentmisét közvetíteni. Adva volt a lehetőség, hogy egy pár négyzetméteres térben jobb technikai viszonyokat tudunk mobiltelefonnal létrehozni és biztosítani. A hárman bemutatott szentmise öröme egy kis közösséget hozott létre köztünk, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Úgy érzem, hogy a híveink jelentős része élőben tud velünk lenni, velünk imádkozni. Szándékosan bekapcsolva hagytuk a harangot a 1/2 10-es vasárnapi misére. Sokan jelezték mindenféle csatornákon, de jó, hogy láttak minket. Elmondták, hogy otthon, a lakásukban szépen felöltözve néznek bennünket, ha kell, fel is állnak, letérdelnek, tehát részt vesznek a misében még akkor is, ha a fizikai valóságban nem lehetnek ott. És nyilván messzebbre is eljutunk. Én azt érzékelem, hogy most mindenki figyeli, nézi, hogy hol tud egy szentmisébe bekapcsolódni, és nagyon sokakhoz eljutottunk. Nemcsak úgy, hogy itt van néhány atya a sok közül, aki misézik, hanem úgy, mint a bodajki kegyhelyen elmondott imádság. Készítettünk anyagot nagyböjtre, egy keresztutat, amelyben Jézus hét szaván elmélkedtünk, most pedig egy örömúttal készülünk, amely a feltöltés után bármikor visszanézhető, és elmélkedésre ad lehetőséget. De próbáltunk a hívekkel másképpen is kapcsolatban maradni, az időseket megkeresni a karitászon keresztül. Az önkéntesek szolgálatával az első héttől kezdve a vészhelyzetben, 300 maszkot varrattunk, ezt felajánlásokból, adományokból tudtuk megvalósítani. És a faluban vitamint osztottunk jó pár családnak, ahol szükség volt rá. Az első pillanattól kezdve igyekeztünk ott lenni, és segíteni az időseknek a bevásárlásban, és akiknek nagyon nagy szüksége volt rá, azt anyagi támogatásban is tudtuk részesíteni a karitász munkatársakon keresztül. A karitászosok élen jártak a segítésben, és ezt tulajdonképpen teszik mind a mai napig. Érdekes számomra, hogy megmaradt például a hitoktatókkal való szokásos megbeszélésünk, akikkel most online tartjuk az értekezleteket. Ez jó lehetőség ma már, és nagyon könnyű az internet segítségével kapcsolatba lépni. Ha nem is vagyunk ott, de látjuk és halljuk egymást. Így kapcsolódnak össze most plébániai közösségeink tagjai is. Úgyhogy a sok nehézség ellenére sok öröm is van az emberben, talán most egy kicsit több visszajelzést is kapok, örömet. Többen odafigyelnek ránk, elmondják, milyen jó, hogy láttuk az atyákat, ami eddig természetes volt. Visszajeleznek, ha a templomban szépen imádkoztunk, énekeltünk. Ezeket jó hallani a nehézségben, amikor az embernek a magányosságot kell megélnie. Erdő Péter bíboros úr a veszélyhelyzet elején olyan jól megfogalmazta, – ami akkor nagyon szíven ütött, – hogy most, a magányban mutatkozik meg, hogy kicsoda az ember. Mennyire szüksége van a másikra, mennyire szüksége van a közösségre. Hát így próbálunk élni, és itt köszönöm meg a sok pozitív visszajelzést.

Sok olyan eleme is van a bodajki, hatalmas beruházásnak, amiről keveset hallottunk eddig. Mi várja majd a zarándokokat, ha visszatérhetnek kedves kegyhelyükre? Milyen terveik vannak az egész komplexum átadására?
Most már látjuk azt, hogy talán a vírushelyzet nem gátolta annyira a felújítást, mint amennyire féltünk tőle. Ha ezután sem fogja megakadályozni, és marad ez a tendencia, akkor augusztus végére készen leszünk. Nyilván utána még a technikai átadási procedúra és egyéb apró munkák következnek, ami még kérdésessé teheti az időpontot. És sok minden rakódhat az őszi időpontra, például itt van előttünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, ami pontosan templomunk búcsújának a hétvégéjét érinti. Ez nehézség, hogyan tartjuk majd meg így az ünnepet. Én abban gondolkodom, hogy a szeptemberi Mária-nap környékén megnyílnak a kapuink, de még nem tudom, hogyan lesz az idei búcsú és hálaadás, a templom megáldása és felszentelése ennek a megújult térnek. Ez nyilván elsősorban a vírusjárvány miatti egyházi programok esetleges eltolása, átalakítása miatt kérdéses. Szeretnénk tehát szeptemberben már nyitva tartani kapuinkat, és ha más nem az október 8-i Magyarok Nagyasszonya ünnephez kötődően, a magyarság ősi kegyhelyén, a Szent István-kori zarándokhelyre egy szép, hálaadó imádságra hívni mindazokat, akik, egyrészt nemcsak ezért a megújult helyért jönnének hálát adni, hanem talán a vírusjárvány után mindazért, ami elmúlt, hogy sikerült egészségben átvészelni ezeket a nehéz időket.

Berta Kata
Fényképeket készítette Mórocz Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata