Édesapák, családfők megáldása - beszámoló

2012. 03. 19. | | 2012. 03. 19.

 

áldás az édesapára

 

Március 19-én, Szent József napján szentmise keretében ünnepli a Katolikus Egyház az Apák Napját. A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök kezdeményezésére immár hagyománnyá vált, hogy a plébánosok ezen a napon megáldják az egyházközségükhöz tartozó apákat. A székvárosban a megyés főpásztor az apai hivatásra és felelősségtudatra hívta fel figyelmet az ünnepi szentmisében. A koncelebrált szentmisén részt vett a város papságával együtt, Takács Nándor nyugalmazott püspök is.

Ha a szentekre gondolunk - mondta a megyéspüspök - elsősorban a velük kapcsolatos csodák jutnak eszünkbe. Csodálatos dolgok sorozata jellemezte a szentéletű Prohászka Ottokár püspök és Kaszap István életét is, akiket a székesfehérvári egyházmegyében különösen tisztelünk. Szent Józsefről nem jegyeztek fel az evangélium írói csodás dolgokat, mégis kitűnik a szentek közül mélységes hitével: ahogy Isten terve szerint cselekedett, ahogy Máriáról és Jézusról gondoskodott. Fontos és követendő példa nekünk Ő, a hétköznapokban való helytállás szentje.

Jézus úgy beszélt az Atyaistenről, aki jóságos, megkeresi az elveszetett, megbocsát a tékozlónak, önzetlen, szerető Atya. Az apáknak ilyen képmássá kell válniuk, Isten követésében – fejtette ki beszédében a püspök. Végül hozzátette: az édesapák megerősítése alapvető fontosságú az Egyház számára, hisz a családban döntően az apa vallási gyakorlata határozza meg, hogy a gyerekek a jövőben járnak-e templomba, tovább viszik-e a hitet vagy sem.

A szentmise végén külön püspöki áldásban részesültek az apák, akik a munkanap ellenére szép számmal érkeztek az ünnepre, hogy Isten erejében megerősödve folytassák mindennapi életüket.

 

BPK
Fényképeket készítette Gersztheimer Zsolt

 


 

Korábbi évek beszámolói:



 

Korábbi év beszámolója:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk