Egyházmegyei Látónap - beszámoló

2009. 09. 05. |

 

Szombaton a Szent István Mûvelődési Házbankerült sor a Székesfehérvári Egyházmegye életének megújítására szervezett éves konferenciára. A Papság Évében hatodszorra tartott Egyházmegyei Látónapot a Székesfehérvári Püspökség "Papok és világi hívek kapcsolata” címmel, melyen nagy számban vettek részt a plébánosok, a képviselőtestületek tagjai, sekrestyések, kántorok, világi lelkipásztori munkatársak, hitoktatók, a család- és ifjúsági csoportok, valamint a lelkiségi mozgalmak képviselői.

 

 

előadás

 

 

A találkozó rövid imádsággal kezdődött, majd Spányi Antal megyéspüspök bevezetőjében ráhangolta a megjelenteket a közös gondolkodásra. A megváltozott világról, megváltozott értékrendről beszélt, melyben megváltozott a pap és a hívek helyzete. Ebben kell helytállni, ebben a megváltozott, sokszor fölborult értékrendű világban kell megtalálni az utat a papi szolgálatban: mik az elvárásaink, minek örülünk és minek érezzük hiányát papjainkkal kapcsolatban, hol és hogyan tudunk segíteni.

 

Spányi Antal megnyitó beszéde:

 

Elsőként Hajdu Ferenc provikárius atya gondolatait ismertük meg. A fölmutatott Fradi pólótól rövid úton eljutottunk addig a gondolatig, hogyan jelenhet meg a pap a világban: alter Christus, azaz Krisztus képmásaként, Krisztusként. Mikor mondja ki az Egyház valakiről először, hogy ő a Krisztus? A papszentelés szertartása során. A fölszentelés előtt álló jelölt felé elhangzó kérdések nem ismeretlenek számunkra, hiszen ezek a Papság évében lényegüket tekintve könyörgések formájában elhangzanak a szentmiséken. A pap szentelése pillanatától vállalja, hogy a püspöke munkatársa és a nyáj pásztora lesz, az Ige szolgálatában munkálkodik és a katolikus hitet oktatja, a szentségeket kiszolgáltatja és áhítatosan és odafigyelve ünnepli Krisztus szent titkait, az imádság életének alapja, és Krisztusnak szenteli magát, Krisztushoz tartozik.

 

Hajdu Ferenc provikárius beszéde: 

 

Rövid szünet következett, melyben a jelenlévők fölfrissültek, egymással beszélgettek, sokan már ismerősként üdvözölték egymást annak ellenére, hogy az egyházmegye különböző részeiből érkeztek. A továbbiakban meghallgattuk az öt espereskerületből fölkért világi híveket, akik meglátásaikat osztották meg a megjelentekkel.

Elsőként a Székesfehérvári espereskerületből Ugrits János és felesége Zsuzska osztották meg velünk tapasztalataikat. A pap is ember (hibáival, erényeivel, igényeivel együtt), szükséges, hogy elfogadjuk őket ahhoz, hogy kedvvel tudják végezni szolgálatukat. A hívő ember élete során eljut attól az állapottól, hogy pusztán részt vesz a kötelező liturgikus alkalmakon addig, hogy észrevegye: az Egyház nemcsak a pap, hanem maga a hívő is; együtt, közösségben, imában, tevőlegesen. A hegy tetején ülő, megközelíthetetlen pap képe (amely a beszélők gyermekkorában még gyakran a valóságot tükrözte) átalakult egy emberközeli pap képévé, aki megszólítható, és aki megszólít.

Másodiknak a Vértesi espereskerületből Sörédi Pál világi lelkipásztori munkatárs gondolatait ismertük meg. Nagyon nehéz megfogalmazni, mit vár a hívő a paptól, mert egyrészt ahány ember annyiféle elvárással él, másrészt a papok száma nagyon kevés az elvégzendő feladataikhoz képest. Az állam ellehetetlenítő politikájával még nehezíti az egyházi szolgálók, így különösen a papok dolgát is. Sörédi Pál kiemelten beszélt a személyre szabottság fontosságáról és annak jelértékéről, ha az atyák összhangban vannak egymással.

A harmadik előadó Simonné Zelnik Angéla a Mezőföldi espereskerületből érkezett, négy gyermekes édesanya, vidéki hitoktató. Beszélt a papok leterheltségéről és arról, hogy a híveknek segíteniük kell papjaikat a szolgálatban. Valamint arról a nagyszámú és sokrétű elvárásról, amellyel egy pap szolgálata során találkozik: szentség kiszolgáltatások biztosítása, személyes kapcsolatfölvétel és kapcsolatok ápolása, odafigyelés a munkatársak lelki életére, fejlődésük előmozdítására, a vidéken a külső megjelenés fontossága. Kiemelten fontos, hogy a hívek lássák: a papok szeretik egymást.

Rögtön utána a városi papsággal kapcsolatos észrevételeiről szólt a Budai espereskerületből érkezett Takács Péter. Az elidegenedés problémája valós a hívők között, és akár a hívő és pap között is. Nehéz rátalálni a személyességre. A pap munkatársainak fontos a munkájukra való visszajelzés, értékelés. Az intézményi lehetőségeket is kell használni a nagyvárosi pasztorációban. A rohanó világban a kommunikációs eszközök, talán maga a kommunikáció is más, mint vidéken; hangsúlyozottan fontos az elérhetőség, a kiszámíthatóság.

Ötödikként Semegi Józsefnét hallhattuk, aki a Dunamenti espereskerületből érkezett hitoktató, nyolc gyermekes édesanya. Magával hozta hittanosai meglátásait, véleményeit is. Jó, ha a papon látszik, hogy boldog, hogy hivatásában teljes emberré válik. Ebben természetesen a hívek is segíthetik visszajelzéseikkel, építő javaslataikkal, elfogadásukkal. Fontos, hogy a hívek lássák: a pap személyes Istenkapcsolatban él. Tudjon jelen lenni a hívek számára, tudjon együtt lenni velük; a misét összeszedetten végezze, hogy valóban ünnep lehessen. A pap hirdesse az igét és magyarázza, tanítson és szolgáltassa ki a szentségeket, kösse össze számunkra az eget és a földet: szükségünk van rájuk, mert ezeket ő teheti meg.

Fél órás kiscsoportos beszélgetés következett, melyben a világiak és papok 10-15 fős csoportokban együtt gondolkodtak a hallottakon, beszélgették át elképzeléseiket, meglátásaikat, helyi sajátosságaikat és a hozzájuk tartozó problémákat, örömöket. Az agapé-ebéden kötetlenül találkozhattak a jelen lévők.

Az előadások és plénumfölszólalások során világossá vált, hogy a vidék és a város papsága más-más kihívásokkal néz szembe, mindösszességében azonban látható, hogy a lényegi elvárások ugyanazok: szentségek kiszolgáltatása, pasztorációs feladatok, lelki gondoskodás, személyes odaadottság és figyelem, összhang a többiekkel. Ezek végiggondolása, átelmélkedése és a megoldás keresése feladata mindegyikünknek. 

Spányi Antal zárszavával fejeződött be a konferencia-szakasz: a korábbi zsinatokra épült az utolsó helyi zsinat kézzelfogható eredménye, az Egyházmegyei Törvénykönyv. A Látónap élő továbbgondolása a problémáknak, éves témái egymásból adódnak, logikai ívük követi az élet megoldásra váró kérdéseit, problémáit. Jelenleg kevés a pap. Keressük az utat. Ezek közül egyik, mely Isten ajándéka: a Prohászka Imaszövetség. Az imádságnak másik útja: a papság fölajánlása az idei közös zarándoklaton, ahol egyben átelmélkedték a papok, hogy mit várnak maguktól, hivatásuktól, a hívektől. Az idei Látónap során megpróbáljuk megtudni, hogy a világ, a hívek mit várnak a papságtól. Úgy tűnik, alapvető igény a szentségek kiszolgáltatása, a templom és a liturgia központi helyre helyezése. Sarkalatos pontnak tűnik, hogy a pap elsősorban legyen ember, mégpedig hiteles ember. Boldogságot sugárzó ember. A papok és hívek közötti kapcsolat személyessége ne vesszen el az elidegenítő világban. A pap tudjon kapcsolatot teremteni. Nagyon sok minden hely-, személy-, időfüggő: okos figyelemmel kell dolgozni papnak és hívőnek a maga helyén. Fontosnak tűnik a papok és hívek együtt munkálkodása, a hívek munkájának figyelemmel kísérése. A bizalom elengedhetetlen. Egymásért kell élnünk. A papnak kovásszá kell lennie és kovásszá kell tennie az embereket a világban. Váljon Isten országának a jelévé: a szentségek kiszolgáltatásában, a közösségben, a személyes kapcsolataiban.

A Szent Imre templomban szentmisével ért véget a hatodik Látónap.

 

Püspöki szentbeszéd meghallgatása: 

A hallottak, a meglátások, és a fölvetett kérdések további végiggondolásra várnak megadva a lehetőséget papoknak és hívőknek arra, hogy közösségben, Krisztusra tekintve keressék a konkrét megoldásokat saját egyházközségükben is.

 

- Marian -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk