Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Ciszterci) - beszámoló

2021. 09. 02. | | 2021. 09. 04.

 

 

Valljuk meg mindenkinek Isten nagy tetteit – Elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnep Székesfehérváron

2021.09.02. – A város papságával celebrált szentmisét Spányi Antal megyés püspök a ciszterci Nagyboldogasszony-templomban, a hagyományos elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnepen. A főpásztor az imaalkalmon a város híveivel együtt fohászkodott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, a magyar családokért, az Egyház és az ország jövőjéért, új papi és szerzetesi hivatásokért.

A szentmisében a főpásztor az imádság erejéről beszélt, kiemelte a Prohászka Imaszövetség misszióját, sajátos küldetését, amellyel papi és szerzetesi hivatásoknak imádkoznak ki, hogy „legyenek munkásai az Úrnak, az aratáshoz.”

Majd a csodálatos halfogás történetéről elmélkedve elmondta: Jézus meggyógyította a betegeket, amely tömegeket vonzott közel magához, hiszen mindenki látni akarta és megtapasztalni a csodát, amit Ő tesz. Péternek és a többi tanítványnak azonban saját emberi tapasztalataikon felülemelkedve kellett hinniük a Mester szavának. Amikor Jézus a lehetetlennek tűnő halfogásra szólítja fel őket. „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” Akkor az alkalmatlan idő ellenére engedelmeskednek neki. „Legyen meg a Te akaratod, ezt imádkozzuk mi is nap mint nap a Miatyánkban. De hisszük-e, hogy minden emberi bölcsesség és tudás ellenére, az Úr megtehet bármit, minden emberi korlátot meghaladó módon, az Ő akarata szerint.”

A püspök végül arra hívta fel a figyelmet, ne a csalódottság, a keserű tapasztalatok irányítsák az életünket, hanem bízzunk abban, hogy Isten mindig lehetőséget ad az újrakezdésre, arra, hogy új fordulatot vehessen minden addigi törekvésünk. „Ő azt mondja, ne féljetek! ... A mi hitünk gyenge, de oda kell mennünk Krisztus keresztjéhez, és bűneinket, bajainkat, minden nehézségünket neki adni. Akkor meghalljuk az Úr szavát, ne félj, meghallgatlak és feladatot adok Neked. Tegyél tanúságot, és mondd el, valld meg, amit Isten tett Veled. Egyszerű szavakkal, minden bonyolultság nélkül. Mert emberhalászokká kell lennetek!”

A szentmise utáni közös szentségimádáson a főpásztor azért fohászkodott, hogy mindig meghalljuk Jézus Krisztus szavát, felismerjük szeretetét. „Bátorság, ne féljetek! – mondja az Úr. Adja az Isten, hogy kegyelmét befogadva, az Ő jelenlétében képesek legyünk úgy formálni a magunk életét, hogy a Teremtő alkalmas eszközeivé váljunk, és általunk újítsa meg a földet!”

Berta Kata
Fényképeket készítette Németh Gertrúd

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk