Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szárazrét) - beszámoló

2020. 03. 05. | | 2020. 03. 06.

 

 

A nagyböjti időben a szentre, az örökkévalóra tekintsünk – Elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnep Szárazréten

2020.03.06. – Székesfehérváron a hagyományos elsőcsütörtöki közös Eucharisztia ünnepet, a szárazréti Fatimai Boldogasszony-templomban tartották. Spányi Antal megyés püspök a nagyböjt idejéről, mint szent időről elmélkedett, amelyben lehetőséget kapunk, hogy elforduljunk bűneinktől, és odaforduljunk Jézushoz, aki eltörli vétkeinket. Közelebb lépjünk az Egyházhoz, ami szent és örök, és megtaláljuk a Mennyei Atya akaratát életünkben, amire meghívást kaptunk. A székesfehérvári papok és hívek elsőcsütörtöki imádságán a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, a hazáért, az egyházmegyéért, családokért és papi hivatásokért fohászkodtak a főpásztor vezetésével.

Nyárai-Horváth István plébános köszöntötte a főpásztort, és az evangéliumhoz kapcsolódóan arról beszélt, meg kell tanulnunk helyesen kérni Istentől. „Jézus azt mondta, kérjetek és kaptok. De miért is kell kérni, hiszen Isten tudja, mire van szükségünk, általa leszünk képessé a jóra, arra, amit Ő akar. Ebben a zavaros világban nehéz eligazodni, de ha valóban Lelke által, helyes módon tudunk kérni, sok felesleges dologtól szabadulunk meg, mindattól, ami nem lényeges.”

A szentmisében mondott beszédében a megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: nem mindegy, hogyan telik el az ember élete, és mi a fontos számára. Mi után vágyik, miért küzd. „Meg kell tanulni Isten szemével nézni az életet, az élet különböző dolgait és történéseit, hogy mi a fontos, mi a szent, és mit kell elhagyni. ... Ez egy új élet kezdete. Feladat, ami a nagyböjti időben különösen is mindennapi gyakorlattá válik: felajánlásokat teszünk, lemondásokat vállalunk, és nagyobb lelkesedéssel végezzük a jó cselekedeteket.”

A főpásztor arról is beszélt, az ember lelkében ott ég a vágy, hogy megszabaduljon bűneitől. A nagyböjti időben a szentgyónás jó alkalmat ad arra, hogy a bűnbánat által jobban oda tudjunk fordulni Istenhez, az Egyházhoz, ahhoz a Jézushoz, aki magára vette vétkeinket. „Ebben a szent időben akarjunk egyre inkább benne élni, mozogni, minden gondolatunk, érzésünk Tőle jöjjön, Általa megszentelt legyen. Ismerjük fel minden nagy dologban, amit képesek voltunk megtenni, és lássuk meg, hogy a kísértéseinktől meg akar szabadítani, eleséseinkben pedig ott áll, a szívére emel, a maga erejét akarja adni nekünk. Forduljunk oda hozzá, hagyatkozzunk Istenre. Próbáljunk teret adni az Ő gondolatainak: szólj Uram, mert hallja a Te szolgád. Legyen a szívünkben elkötelezett szeretet Jézus iránt, aki magára vette bűneinket, aki mindig ott van velünk, utat készít számunkra, előttünk jár, és elvezet a mennyország örömébe.”

A szentmise után a közösség engesztelő szentórát tartott Spányi Antal püspök vezetésével. A főpásztor a Szentlélek vezetéséért imádkozott, hogy Ő mutassa meg a dolgok igazi értelmét, az Ő kegyelmével és fényével tisztítsa meg gondolkodásunkat, gyógyítsa érzéseinket és szívünket, emlékezetünket. „Kérünk, add nekünk Szentlelkedet, hogy meggyógyítsa lelkünk sebeit, hogy megerősítsen egy olyan életre, amelyet nem magunknak választunk, hanem amelyet Te készítesz nekünk. Amelyet elfogadunk a kezedből azzal a hittel és bizalommal, hogy amit kapunk, az jó nekünk, már most itt a földi élet mindennapjaiban, és jó lesz az örökkévalóságban. Mert ajándékaid Hozzád vezetnek.”

A város közös Eucharisztia ünnepe a Tantum Ergo eléneklésével, a litánia elmondásával és a szentségi áldással zárult.

Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk