Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szent Imre) - beszámoló

2015. 11. 05. | | 2015. 11. 06.

 

 

Az életet az isteni gondviselés irányítja - elsőcsütörtöki ima Fehérváron

2015.11.05. - Közös szentmisére és szentórára gyűltek össze a fehérvári hívek a Szent Imre templomban, hogy a több mint 10 éves hagyománynak megfelelőn a megyés püspök és a város papjainak vezetésével, együtt imádkozzanak az egyházért, a családokért, a papi hivatásokért.

Spányi Antal megyés püspök a szentmisében megemlékezve Szent Imre emléknapjáról elmondta: „Az isteni gondviselés műve, hogy azon a helyen ünnepelhetjük a szentéletű ifjú herceget, ahol Szent István palotája állt és ahol a hagyomány szerint Szent Imre született. Semmi sem történik véletlenül, Isten elgondolásában benne volt, az is, hogy ez a templom ma kétszer is megtelt ünneplőkkel.„- mondta a püspök, majd hozzátette. - „Jó volt látni a szentimrés diákokat, akik fegyelmezetten, hittel, összeszedetten imádkoztak és köszöntötték jó lélekkel égi pártfogójukat.”

A főpásztor példaként állította az első magyar szent család életét, amelyben az imádság, a hit, a szeretet állt az első helyen. Szent István és Gizella Isten áldásának tekintették a gyermeküket, nagy gondot fordítottak Szent Imre neveltetésére, taníttatására. Ők, akik mindig Isten akaratát keresték, el tudták fogadni gyermekük elvesztését is. Nem omlottak össze, nem rokkantak meg, hanem imádkoztak. Eltemették a gyermeküket, szemük fényét, az ország reményét. A megyés püspök azt is hangsúlyozta, ennek a mélységes hitnek köszönhető, hogy Imre herceg halála után is sokakért tehetett. Az első időktől kezdve felkeresték sírját lelki, testi, fizikai gyógyulást keresve. Messze földről zarándokoltak a bűnösök, hogy feloldozást kapjanak, új életet találjanak.  

A szentórán a megyés püspök hálát adott, hogy az Oltáriszentségben tisztelhetjük, megszólíthatjuk az Úr Jézust. Hálát adott Szent Imréért, a fiatalság példaképéért és az első magyar szent családért, hogy mintát adtak az Isten akaratának keresésében. Spányi Antal püspök végül, az egyházért, a papokért könyörgött Istenhez és áldását kérte mindazokra, akik az egyházmegye területén csatlakoztak az elsőcsütörtöki imaórákhoz. 

BPK
Fotók: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és BPK


A homlíia meghallgatása:



 

Korábbi évek beszámolói:


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk