Elsőcsütörtökön egyidőben, közös imára hívja a székesfehérvári főpásztor az egyházmegye híveit

2020. 04. 02. | | 2020. 03. 30.

 

 

 

2020.04.02. – Kérem a kedves híveket, hogy elsőcsütörtökön, április 2-án, az egyházmegye minden területén azonos időben: 18 órakor otthonaikban, lehetőségeik szerint családi körben imádkozzanak közösen. Olvassuk el hangosan Jézus főpapi imáját és búcsúbeszédét János evangéliumából (14 - 17. fejezetek). Ez a közös elmélkedő olvasás közelebb visz bennünket egymáshoz és Jézushoz.

A székesfehérvári egyházmegyében, különösen is Székesfehérváron hagyománynak számít, hogy a plébániák közös imával, koncelebrált szentmisével és szentségimádással ünneplik meg az elsőcsütörtököket. Erre most a járvány fenyegetettsége miatt nincs módunk.

Imádkozzunk együtt azért, hogy Isten akarata teljesüljön az életünkben, imádkozzunk papi és szerzetesi imákkal, mondjuk el a Prohászka Imaszövetség imáját, amit a honlapról bárki letölthet. Kérjük az Úr kegyelmi segítségét és a Szűzanya oltalmát a jelen nehéz helyzetben!

Ez a közös, egyidőben való, elmélkedő imádság vezessen közelebb Jézushoz, hogy vele együtt tudjuk a Nagyhét és Húsvét eseményeit átélni.

Spányi Antal megyés püspök



Kapcsolódó videóanyag

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk