Kaszap István emlékmise - beszámoló

2014. 03. 25. | | frissítve 2014. 03. 30.

 

 



„Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, amikor Mária igen-jét ünnepeljük, akkor arra az Istenszeretetre emlékezünk, amely vonzza embert, vonzotta Máriát, Kaszap Istvánt és bennünket is. Ez az ünnep felhívja a figyelmünket, hogy fedezzük fel Isten szeretetét a hétköznapok egyszerű pillanataiban.” – mondta Spányi Antal megyés püspök, Kaszap István szentéletű kispap születésének évfordulóján. Az ünnepi szentmise elején a főpásztor üdvözölte a zarándokokat, akik az egyházmegyéből és annak határain kívülről érkeztek. Külön köszöntötte az egyházmegye papjait, a Prohászka Imaszövetség tagjait, a cserkész fiatalokat és a Don Bosco Iskolaház befogadott gyermekeit, a Kaszap István Alapítvány képviselőit.

Tóth Tamás plébános személyes hangú köszöntőjében arról beszélt, mit jelent Kaszap István sírja mellett élni, kilépve a plébánián naponta találkozni a sír mellett imádkozókkal, olyanokkal is akik, nem katolikusok, nem templomba járók. Arra kérte a megyés főpásztort, a szentmisében imádkozzon, hogy a mai keresztények is így tudjanak embereket vonzani Isten szeretetéhez.

Kispál György csepeli plébános a Táborkereszt Magyar Cserkészszövetség Katolikus Cserkészek Közösségének nevében átadott egy tervet a megyés püspöknek, Kaszap István közeledő, 2016-ban esedékes 100 éves születési évfordulójára tervezett, jubileumi év meghirdetésére.

A megyés püspök beszédében felidézte Kaszap István megrendítő élettörténetét, amelyre „mindannyian rácsodálkozhatunk, mint Isten ajándékára. ”- mondta majd hozzátette: „Ő megértette, hogy Isten szeretettel keresi az embert, megszólítja, keresi annak az útját, hogy a bűnei miatt Tőle elfordult ember sebeit meggyógyítsa. Megértette, hogy fájdalmainkat Ő viselte, és egy lett velünk kivéve a bűnt.” A főpásztor arról is beszélt, Isten mindig kopogtat szívünk ajtaján, hogy megajándékozzon minket önmagával, hogy közösségben lehessünk vele. Meg kell hallanunk Őt, engednünk kell, hogy megérintsen bennünket.  Jézus életében azt látjuk, amikor az emberekkel találkozott, szívüket megérintette, meggyógyultak, új életet kaptak, remény ébredt bennük.  Ne engedjük, hogy bármi is Isten hívó szava és közénk álljon. „Mária lelkülete, készsége, példa a keresztény embereknek. Fogékonyak Mária követésére, ezt tapasztaltuk, amikor a napokban itt járt a Szentkúti kegyszobor és egész nap megtelt a Székesegyház. Jó volt látni, hogyan fohászkodtak a hívek, Mária segítségében bízva kérték az Égi Anyát magukért, szeretteikért, az egyházért, nemzetükért.”- hangzott el a szentbeszédben.

Végül a megyés püspök Kaszap Istvánt így méltatta: elismert ember volt, akinek hatékony közbenjárásában sokan hisznek. Ezért tapasztalja a templom plébánosa, hogy nap-nap után annyian imádkoznak ma is sírjánál. Megrendítő Kaszap István élete, annak teljessége, amelyet 18 esztendeje alatt megélhetett, mert Isten hordozta Őt, aki Istenhez akart eljutni. „Égi közbenjárásában bízva kérjük Őt szeretteinkért, azokért, akik nehezen tudják saját sorsukat rendbe hozni. Ő a hit szerinti élet csodálatos példája, a hitből élő emberek pedig vonzanak ma is, Isten szeretetét sugározzák a világba.”

A szentmise után a megyés főpásztor vezetésével a zarándokok Kaszap István sírjához vonultak, hogy imádkozzanak a szentéletű ifjú közbenjárásáért és mielőbbi boldoggáavatásáért.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Korábbi évek beszámolói:


  

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk