„Közösen - Érted” – Összefogás Székesfehérváron a Covid-válságban szenvedőkért - beszámoló

2021. 04. 26. | | 2021. 04. 27.

 

 

 

„Közösen – Érted” – Összefogás Székesfehérváron a Covid-válságban szenvedőkért

2021.04.26. – A 2020 márciusa óta kialakult Covid-19 vírus okozta veszélyhelyzet Magyarországon számos családnak, egyedülállónak hozott súlyos, nehézségekkel terhelt élethelyzetet. Székesfehérvár polgárai között is sokan szenvednek egészségügyi, mentális és szociális problémákkal, a járvány okozta hátrányokkal. Összefogást sürgetett ezért Spányi Antal megyés püspök, hogy a Székesfehérvári Püspökség, Székesfehérvár MJV Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a nagyközönség elé tárja a segítség intézményes lehetőségeit.

Az eddig meg nem tapasztalt világjárvány miatt napról napra tetten érhető, hogy miként romlik mentális és pszichés állapotunk, tűrőképességünk. A koronavírus-világjárvány immár harmadik hulláma komoly fizikai, anyagi, lelki terhet rótt az emberekre. Az összefogás kezdeményezője, Spányi Antal megyés püspök a sajtó munkatársai előtt beszélt a közös segítségadás jelentőségéről a Covid-válságban szenvedőkért. „Látnunk kell azt a pusztítást, amelyet körülöttünk végzett ez a járvány. Szinte mindenkinek az ismeretségi körében van olyan, akit elvesztett. Látjuk az özvegyeket, az árvákat, és világos, hogy ők segítségre szorulnak. Nagyon fontos és köszönjük azt a munkát, amit az Önkormányzat, Polgármester úr végez erejükhöz mérten, hogy segítsenek azoknak, akik bajban vannak. Köszönjük a kormány erőfeszítéseit, és látjuk az egészségügyben dolgozók hősies helytállását értünk. Szükséges és kell az egészség biztosítása, és kell az élethez szükséges anyagi javak biztosítása, de van egy olyan területe is az életnek, amely ezeken túlmutat. Ez a lélek gondozása és ápolása. A lélek sérül, amikor veszélyben van, amikor azt kell megélnie, hogy elveszíti azokat, akiket szeretett. … Feldolgozhatatlan élmények ezek, amelyekkel senki közülünk önmagában nem tud megbirkózni. Azt gondolom, hogy ennek az összefogásnak nagy jelentősége lesz Székesfehérvár népének és talán másoknak is. Túlmutat a város határain, és hiszem, hogy a jó szándék, a készséges akarat és Isten kegyelme segítségére lesz azoknak, akik ezt el tudják fogadni és ezzel a segítséggel próbálják újraindítani az életüket. Adja Isten, hogy amit teszünk, a mi közös erőfeszítésünk mindig Isten áldását hordozza” – mondta a főpásztor.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a közös cselekvés lehetőségeiről elmondta: „Mindenki számára egyértelmű, hogy szükség van a segítségnyújtásra. Fel lehetne sorolni, hogy kinek az életét hogyan változtatta meg a járványhelyzet, illetőleg egy-egy közösség élete hogyan változott. Ezért nagyon fontos és örömteli Püspök atya hívása, hogy összefogva segítsünk az embereknek a lelki újra indulásban is, egyénként és közösségként egyaránt. Az összefogásnak azonban az is üzenete, hogy bár jól haladunk a Covid-válság kezelésében, de még nem vagyunk a nehéz út végén. A vírus itt van közöttünk, és még mindig veszélyeztet mindenféle generációt. Érthető, hogy amikor az emberek visszakapják a szabadságukat, vagy annak egy-egy elemét, és akkor ezzel elkezdenek élni, de ez nem jelenti azt, hogy a szabályokat nem kell betartani” – emelte ki a polgármester, majd hozzátette. „Az embereket ez az egész Covid-helyzet lelkileg is megviselte. A mindennapokban érzékelhetjük ki-ki a saját életében, baráti körében, az utcát járva, hogy az emberek egy jelentős része nem úgy jön ki ebből az időszakból, hogy nyomtalanul és pillanatok alatt eltűnne annak hatása, akár fizikai értelemben, akár egzisztenciális vagy lelki-szellemi értelemben is. ….Így az összefogáshoz természetesen örömmel ajánlom az önkormányzat és az önkormányzat szakembereit, intézményrendszerét, amit hozzá tud tenni. Ehhez ki-ki elhozza és beleteszi mindazt, amihez ért, amit a saját szervezetrendszere ismeretként, tudásként bír. Mert nemcsak az anyagi segítséget tartjuk fontosnak, hanem azt is, hogy ezek az emberek, családok érezzék, hogy nincsenek egyedül, hanem ott van mögöttük egy közösség.”

Dr. Bucsi László főigazgató a válsághelyzet súlyosságára, az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nálunk a lélegeztetett emberek mintegy 84 százaléka sajnálatosan nem jön le a gépről, tehát 100-ból 84 ember meghal. Két hűtőkonténert rendeltünk pluszban, melyek két hete tele voltak. Magyarország történetében még nem volt olyan, hogy a krematóriumokat arra kérték, dolgozzanak három műszakban. Tragikus a helyzet, és ez nem jut el az emberekhez” – mondta az igazgató, és arra figyelmeztetett, hogy a hamis információkat ne fogadjuk el, mert oltani kell, hiszen a járványhullámok egyre súlyosabbak. „Az első hullám gyenge volt, a második kicsit súlyosabb, a harmadik még súlyosabb, a negyedik pedig – ha visszajön – elviheti a fél országot. Egyetlen dolog, amit tehetünk ez ellen, az a vakcina – mindegy, hogy milyen.” A főigazgató a kórház Covid-ellátásra fordított költségeiről is beszélt, ami ebben az évben már meghaladta az egymilliárd forintot, ami többszöröse a normál helyzetben kiadott költségeknek. Végül megköszönte az összefogás kezdeményezését, és azt hangsúlyozta, hogy a lelki segítségre mindenképpen szükség van. Felhívta a figyelmet arra, hogy már komoly szakmai lapokban is megjelent, miszerint az imának valóban gyógyító ereje van.

A sajtótájékoztatón jelen voltak az összefogásban részt vevő intézmények képviselői: a Székesfehérvári Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatától Tornyai Gábor kórházlelkész, Harmati-Oravecz Andrea Lelkigondozói referens, a Karitász RÉV Szenvedélybeteg-Segítő Ambulanciától Dr. Sörédi Pál pszichiáter, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász Központtól Nagy Lajosné igazgató és Sinkovicsné Máté Hortenzia igazgatóhelyettes, Székesfehérvár Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztályától Dr. Kincses Zsolt Dávid főosztályvezető, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központból Tisztl Henrik intézményvezető.

Az összefogás a Covid-válságban szenvedőkért akció első lépéseként a segítő szolgálatok, intézmények szakmai egyeztető fórumot hoztak létre, amelyben a továbbiakban együttműködnek a Covid-válságban érintettek megsegítésére.

Berta Kata
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata



Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk