Kulturális Örökség Napjai 2024 - beszámoló

2024. 09. 21. | | 2024. 09. 23.

Zarándokutak, búcsújárás Székesfehérváron egykor és ma – Rendhagyó séta a Kulturális Örökség Napjain Székesfehérváron

2024.09.21. – Idén utak-kapcsolatok-hálózatok témában hirdették meg 50 európai ország részvételével a népszerű Kulturális Örökség Napjai rendezvényt. Székesfehérvár több programmal is csatlakozott az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium felhívásához. „Zarándokutak, búcsújárás Székesfehérváron egykor és ma” címmel rendhagyó sétát szervezett a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, továbbá a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum közösen, hogy bemutassák a fehérváriak kulturális és vallási kapcsolatait.

A séta az egykori székesfehérvári keresztes konvent mellett található Jancsár játszótéren kezdődött, ahol az érdeklődők dr. Ribi András történész, a Városi Levéltár és Kutatóintézet munkatársának Zarándokfogadás Székesfehérváron a középkorban című előadását hallgathatták meg. A jeruzsálemi zarándokút mentén Fehérváron, az Árpád-házi szent királyok, István és fia, Imre sírjának közelében – a Szigeten, vagyis a mai Palotaváros területén – épült a johannita rend első magyarországi preceptoriuma, székhelye. A mai Máltai Lovagrend elődjének konventjét, vagyis szerzetesi testületét valamikor a 12. század második felében Eufrozina királyné alapította, aki II. Géza felesége és III. Béla édesanyja volt. A fehérvári Palotavárosi Központi Park egykor a magyar történelem kiemelkedő fontosságú helyszíne volt, hiszen itt épült fel a 12. század második felében a johannita lovagok rendháza. Az egykor mocsaras jellege miatt szigetnek is nevezett területen a johannita lovagok rendházában többek között az Aranybulla hét példánya közül is őriztek egyet – tudtuk meg a történésztől. A johannita konvent különlegessége, hogy általában ispotály is tartozott hozzá. Összetett funkciója volt, hiszen betegápolás is folyt itt, valamint a zarándokok, utazók fogadása is.

A program résztvevői elsétáltak a Nemzeti Emlékhelyre is. A Nagyboldogasszonyról nevezett egykori királyi bazilika romjainál dr. Reich Szabina, a Szent István Király Múzeum régésze ismertette a Szent István és Szent Imre sírjához vezető középkori zarándoklatokat. A régész elmondta, jelentős változást hozott a magyarországi zarándoklatok történetében az 1083-as év, ugyanis István király szentté avatásával a hazai vonatkozású szentté avatások (András és Benedek remete, Gellért püspök, Imre herceg) sora kezdődött meg, ami a hazai kegyhelyek alapítását is maga után vonta. Ezzel párhuzamosan járulékosan megindultak a zarándoklatok is: Szent István és Szent Imre kultuszának bölcsője Székesfehérvár lett. A Szűz Mária Prépostság temploma egy komoly épületegyüttessel is rendelkezett, amely magában foglalta Szent István király magánkápolnáját. A templomban temették el a szent királyt és fiát, Szent Imrét.

A Lakatos utca 7. szám alatt található Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója beszélt. Mint elmondta, Székesfehérváron a zarándoklatok, ahogy a város történelmének minden mozzanata, egymással összefüggő kis mozaikdarabokból áll össze. Ezt a látogatóközpont építése során is megtapasztalták, amikor előkerültek olyan régészeti leletek, amelyek a város középkori, illetve kora újkori múltjából származnak. Egy szellemi ívben kötötték össze a múltat a jelennel, hiszen 2021-ben létrejött A Magyar Szent Család nyomában zarándokút, ami egy régi hagyományt éleszt fel. Egy új zarándokút hét állomással Vértessomló, Bodajk és Székesfehérvár között. Ezen a vidéken ugyanis sokszor megfordulhatott a Magyar Szent Család: Szent István, Boldog Gizella és fiuk, Szent Imre. Nyomukban járva a lelkünk részévé válhat az a szellemiség, amit örökül hagytak ránk – hangzott el az igazgató előadásában.

A rendhagyó séta utolsó állomásán, a székesfehérvári Szent Sebestyén-plébániatemplomban, dr. Varró Ágnes néprajzkutató, a Szent István Király Múzeum munkatársa előadását hallgathatták meg az érdeklődők a felsővárosi búcsújárás hagyományairól. A felsővárosi lakosságot a 18. században telepítették be, az itteniek elsősorban földműveléssel, állattartással, fuvarozással foglalkoztak, zárt paraszti közösséget alkottak. A néprajzkutató elmondta, egy öntudatos, vagyonos társadalmi réteg volt itt, akik a hagyományokat őrizték. Ez megnyilvánult a népviseletben, a különböző népszokásokban, a vallásos szokásokban is. A katolikus valláshoz ragaszkodó, hitbuzgó életet éltek. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása a rendszeres gyalogos búcsújárás volt. A gyalogbúcsúk fő irányai Kismáriacell, vagyis Celldömölk, Bodajk, Csatka, Jásd és Andocs voltak.

A Kulturális Örökség Napjait jövőre is megrendezik, a szervezők a kétnapos rendezvény során bemutatják a város történelme szempontjából fontos helyszíneket, tárgyakat, szakrális emlékeket. 

Berta Kata
Képek és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió