Kulturális Örökség Napjai - beszámoló

2008. 09. 22.

 

Kulturális Örökség Napja

 

Idén is több mint ezer látogatója volt a Püspöki Palotának az Európa-szerte népszerű Kulturális Örökség Napja rendezvénye keretében. A Székesfehérvári Püspökség negyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a kulturális rendezvény kapcsán.

A félóránként induló, mindösszesen tizenhat csoport szakmai vezetéssel egybekötve láthatta a püspöki arcképcsarnokot, a dísztermet, egy vendégszobát, a püspöki kápolnát. Az egyházmegye történetének bemutatásán túl a látogatók megismerkedhettek azoknak a püspököknek az életével, akik sokat tettek a Katolikus Egyházért, a magyar kultúráért és nem utolsó sorban példaértékű szociális munkát végeztek. Szellemiségük és lelkiségük az országhatárokon túl is elismertté vált.

 

                     

 

                     

 

                     

 

Az Egyházmegyei Gyűjtemény néhány értékes darabja is bemutatásra került, amely ízelítőt adott az értékes, gazdag kulturális örökséggel rendelkező Egyházmegyei Múzeumról, Püspöki Könyvtárról és Levéltárról.  A Reneszánsz Évéhez kapcsolódva egy Mátyás-kori oklevelet és ritka ősnyomtatványt is láthattak az érdeklődők. A látogatók ezután a nívós „Bibliai Találkozások” kiállításban megtekinthették a könyvtár igen értékes több tucat ősnyomtatvány Bibliáit is, valamint a „Püspök az emberért” kiállítást, amely Prohászka Ottokár püspök életútját, felbecsülhetetlen szellemi-lelki-szociális munkásságát mutatja be.

- BPK -
Fényképeket készítette Lakata Pál

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk