Megalakult Székesfehérváron a Csoóri Sándor Társaság - beszámoló

2019. 09. 17. | | 2019. 09. 17.

 


2019.09.17. -- Alakuló közgyűlését tartotta csütörtökön a Csoóri Sándor Társaság a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az eseményen részt vett a költő özvegye, dr. Balogh Júlia is, aki köszönetét fejezte ki az alapítóknak az elhunyt költő nevében is. Az alakuló ülést követően az In memoriam Csoóri Sándor című kötetet mutatták be, amely a költő életművét bemutató monográfiát tartalmazza, több mint 50 szerző írásával.

A költő halálának harmadik évfordulóján Székesfehérváron alakult meg a Csoóri Sándor Társaság a Zámolyon született költő emlékére, aki életében a nemzet lelkiismerete volt.

Az 2016-ban elhunyt Csoóri Sándor irodalmi munkássága mellett közéleti tevékenységéről is ismert, a népi-nemzeti ellenzék vezetőjeként a rendszerváltoztatás meghatározó egyénisége, a Magyar Demokrata Fórum alapítója, később elnökségi tagja volt. 1992-ben ő kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását is.

Az alakuló ülés előtt Spányi Antal püspök Görömbei András irodalomtörténész szavait idézve kiemelte, hogy „költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek." A megyés püspök szólt arról is, hogy Csoóri különös tekintettel volt a vidéki emberek sorsa iránt, figyelte ezeknek az embereknek az életét. Hozzátette, hogy Csoóri Sándor írásaiban sokszor nyilvánvalóvá válik, hogy érezte ezeknek az embereknek az értékét, akiket a nemzet fontos részének tekintett. Spányi Antal püspök szólt arról is, hogy Csoórit nem lehetett elhallgattatni, és következetesen készítette elő a rendszerváltást.

Az eseményen részt vett Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is, aki megtisztelőnek nevezte Fehérvár számára, hogy itt alakul meg a Csoóri Sándor Társaság. „Székesfehérvár történelme során nagy alakokat tudhatott polgáraként, vagy vendégeként, és igyekszik megbecsülni ezeket a személyiségeket, tudva, hogy a nemzet tőlük lesz nemzet, és a nemzet tartozik nekik haláluk után is, mert ők haláluk után is üzennek nekünk, magyarságot, hazaszeretetet, és azt, hogy nem lehet olyan nehéz időszak, ami okot adhat nekünk arra, hogy ezeket az alapvető értékeket elfelejtsük" -- fogalmazott Cser-Palkovics András.

Az alakuló ülés előtt a költő özvegye, dr. Balogh Júlia is köszöntötte a résztvevőket, aki szerint férje -- Einsteinhez hasonlóan -- úgy gondolta, hogy sok esetben a képzelet akár fontosabb is lehet a tudásnál, mert a tudásnak korlátai vannak, a képzelet viszont képes az egész világot körülölelni. Dr. Balogh Júlia köszönetet mondott a Csoóri Társaság megalapításáért, hiszen -- mint mondta -- férje ezer szállal kötődött szülőföldjéhez, Fejér megyéhez.

Dr. Bakonyi István irodalomtörténész a szervezők nevében szólt a közgyűlés résztvevőihez. A Csoóri Sándorral közösen megélt programokból az 1984-es Tiszatáj-estet idézte fel, a Szent István Teremben ünnepelt, köszöntött születésnapokat, továbbá azokat az összejöveteleket, amelyeken tiltott vendég volt azokban az időkben Székesfehérváron. Az életmű fontossága kapcsán a Vörösmarty Társaság által kiadott köteteket említette példaként, amelyek jelzik, hogy a város irodalmárai igyekeztek fenntartani a művek közvetítésének folytonosságát.

Az alakuló ülésen a társaság elnökévé Bakonyi István irodalomtörténészt választották, az alelnökök L. Simon László, Bence Lajos, Sebők Melinda, Sebő Ferenc, az általános alelnök Vakler Anna, a titkári munkát pedig Jakubek Tiborné látja el. A Csoóri Sándor Társaság alakuló ülése után mutatták be az In memoriam Csoóri Sándor című kötetet a Nap Kiadó gondozásában.

Berta Kata
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk