Megemlékezés az ’56-os áldozatokról - beszámoló

2015. 10. 22. | | 2015. 10. 22.

 

 

2015.10.22. - A Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében és Spányi Antal megyés püspök meghívására az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire és mártírjaira emlékeztek a történelmi egyházak képviselői a fehérvári Szent Imre templom Fadrusz keresztjénél.

Peretsényi Dániel, - Jobbágy Károly A Rádió mellett című versének - szavalata után Csák Lajos igazgató ünnepi beszédében felidézte a kortárs irodalmi és történeti írásokat, valamint a szemtanúk visszaemlékezéseit 56’-ról és az azt követő eseményekről. „A magyar nép elvesztette szabadságát, az ország a függetlenségét. Magyarország belpolitikáját Moszkvából irányították, a magyar történelmet átírták, nemzeti szimbólumainkat a kommunista mozgalom jelképeire cserélték. Az ország gazdaságát hozzá nem értők irányították, bevezették a jegyrendszert, a beszolgáltatást. Mindenki előtt rettegett volt az Andrássy út 60., az ÁVO, majd ÁVH, a lefüggönyözött fekete autó, a hajnali "csengőfrász", az éjszakai elhurcolások, a padlássöprések. De a kommunista rendszer bűnei közé tartoznak a kereszténység, a hagyományok, közösségek, a nemzeti és egyetemes kultúra, az emberi szellem ellen elkövetett bűnök is.”- mondta az igazgató majd, Szabó Pál 56’-ban született írásából olvasott fel: „Kegyetlen és alig kibírható volt az elmúlt öt-hat esztendő... az egész magyar életet elborította a hazugság, a terror, a brutalitás.” Az igazgató a fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, méltóan őrizni kell 56’ emlékét, ahogy Bibó István is megfogalmazta: „... a magyar népnek az a feladata, hogy a feledéssel, elszürküléssel szemben tisztán őrizze meg a maga forradalmának zászlaját.”

Az ökumenikus rendezvényen Spányi Antal megyés püspök minden olyan családért, imádkozott, amelyben a szabadságharc áldozatokat követelt. Kérte a boldog feltámadást, az örök békét mindazoknak, akik életüket adták másokért egy jobb jövő reményében. „Adj csüggedés nélküli szívet, hogy magyar hazánkért mindent megtegyünk a Te dicsőségedre és embertársaink javára”- fohászkodott a főpásztor. Imádkozott a múlt sebeinek gyógyulásáért, és azért, hogy Isten kegyelme által felelősen cselekedjünk a magyar nép jelenéért és jövőjéért is.

Bencze András evangélikus püspök-helyettes a magyar nemzet bűneitől való megtisztulásáért és az egységért imádkozott, hogy ne váljon hiábavalóvá a hősi halált halt elődök áldozata. „Gyógyítsd meg sebesült nemzetünket, hívj bennünket Igéddel, hogy újra egy nemzetté nemesedjünk, ... hogy megálljunk az idők viharaiban ítéleted előtt, hogy szabadításodnak örvendezve dicsérjünk Téged most és örökké.”- hangzott el az imában.

Berze János református lelkész azokért kérte Isten kegyelmét, akik még mindig élő sebeket hordoznak, hogy elhiggyék: az életünk Jézus Krisztus kezében van, aki megszabadított mindannyiunkat az örök haláltól.

Révész Lajos baptista lelkipásztor imádságban Istennek ajánlotta mindazokat, akiknek gyász és keserűség jutott a forradalom után. Imádkozott a város az ország és az egyházak vezetőiért, hogy megismerjék Isten békéjét és aszerint cselekedjenek.

A megemlékezés végén koszorút helyeztek el a fehérvári áldozatok neveit bemutató tábla előtt először az egyházak képviselői, majd a közéleti vezetők: Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Tiszteletüket fejezték ki Törő Gábor országgyűlési képviselő, Simon László a Fejér Megyei Kormány megbízott, a város intézményeinek vezetői, a Szent Korona Szövetség és a  POFOSZ 1956-os Hagyományőrzők tagjai, valamint számos emlékező, akik részt vettek az eseményen. Az ünnep méltóságát emelték az elhangzott műsorszámok, Pásztor Katalin és Fersch Renáta fuvoladuójával.

BPK
Fényképeket készítette Gersztheimer Zsolt
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk