Megkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus - beszámoló

2021. 09. 05. | | 2021. 09. 06.

 

 

Megkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

2021.09.05. – Sok ezer ember ünnepelt együtt a Hősök terén. Szeptember 5-én megkezdődött Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK). „Közösségünk felemeli tekintetét, látóhatárát az isteni Eucharisztiához, és Krisztus szívéhez igazítja” – fogalmazott Angelo Bagnasco bíboros homíliájában ezen a hármas ünnepen – megnyitó, elsőáldozás, Venci Sancte – a Hősök terén. A világesemény előtt nagyszabású zenés-táncos műsor várta a résztvevőket.

Elsőáldozók az ország minden részéből, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye katolikus iskoláinak diákjai, szemináriumok papnövendékei, több mint háromszáz pap, száz püspök, állami vezetők, a közélet jeles képviselői és hívők sokasága ünnepelt együtt a Hősök terén, a NEK Titkárságának tájékoztatása szerint közel húszezren vettek részt a megnyitón.

Az ünneplő közösség betöltötte a teret. A résztvevőket a NEK hírnökeinek tanúságtételei készítették fel a szentmisére. Többek között Lackfi János, aki tanúságtételét a rá jellemző humor és a fiatalság számára ismerős nyelv hozta közel a gyerekekhez. „Isten velünk volt az elmúlt harminc évben, mi nem küldtük el, és egyre közelebb jött”. Bár hihetetlen az a kapacitás, hogy Isten szeretete mindenkire személyesen ki tud terjedni, de működik.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kárpát-medence magyarságát és keresztény hagyományait bemutató előadása után, megszólalt a Szentlelket hívó ének, megkezdődött a bevonulás. Hosszú sorban léptek az oltárhoz a koncelebráló püspökök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, külhoni főpásztorok és a világ különböző részeiből érkezett vendégek. A szentmisén a katolikus iskolák összkara, közel 800 fő énekelt együtt.

Erdő Péter a NEK-et megnyitó köszöntőbeszédében így fogalmazott: „Hálát adok az Isteni Gondviselésnek, hogy a mai napon megnyithatjuk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A tavalyi halasztás után átérezzük, hogy az életünk nem pusztán a saját igyekezetünkön múlik. (...) Ezekben a napokban különösen is átérezzük, hogy Krisztus velünk van az Eucharisztiában. Nem hagyja magára az Egyházat, a népeket, az emberiséget. Minden erőnk és reményünk belőle fakad. Az Eucharisztia az a forrás, amelyből keresztény életünk, küldetésünk táplálkozik. Krisztus Urunk! Légy velünk! Adj erőt és világosságot küldetésünkhöz a mai világban! Add, hogy veled éljünk itt a földön és majd az örökkévalóságban!”

Angelo Bagnasco szentbeszédében köszönetet mondott a magyar Egyháznak, hogy vendégül látja a NEK-et és kiemelten szólt az elsőáldozókhoz, iskolásokhoz és a felnőttekhez is.

„Senki sincs egyedül egy ellenséges világmindenség közepén” – fogalmazta meg az Egyház üzenetét. „Egyetlen ember sem láthatatlan (...) Életünk világossága Krisztus, aki nem halt meg, ő a világ megváltója, az örök élet kenyere, aki az Eucharisztia által átlép minden magányon, minden távolságon, minden közönyön.” Beszélt arról, hogy Isten nem ellensége a szabadságnak, a hit pedig nem a tiltások sorozatát jelenti, hanem egy hatalmas „igen” az örömre, még akkor is, ha elkötelezettséget kíván. A hit nem ellensége az észnek, hanem kutatja a dolgok értelmét, és az észnek is szüksége van a hitre ahhoz, hogy önmaga lehessen. (...) az élet nem attól szép, hogy nincsenek benne megpróbáltatások, nehézségek, tévedések, de nem is akkor, ha sikerekkel lesz tele, ha fontos emberek lesztek, hanem akkor, ha hasznosak lesztek. Az Egyháznak szüksége van rátok, a fiatalságotokra, a lelkesedésetekre. Nektek viszont szükségetek van Jézusra. (...) közösségünk felemeli tekintetét, és látóhatárát az isteni Eucharisztiához és Krisztus szívéhez igazítja. (...) Az Egyház nem hirdet és nem imád más nevet, csak Jézus Krisztusét. Emlékezzetek rá: arca az evangélium, jelenléte az Eucharisztia”.

Szöveg és képek forrása, valamint részletes beszámoló:
magyarklurir.hu

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk