Nagypénteki szertartás - beszámoló

2017. 04. 14. | | 2017. 04. 14.

 

 

2017.04.14. - Az egyház sem Nagypénteken, sem Nagyszombaton nem mutat be szentmiseáldozatot. A délután közösen elimádkozott keresztút és a szigorú böjti nap egyértelmű jelek a hívő közösség számára: az esti liturgiát pedig a megrendülés csendje jellemzi.

A Székesegyházban a nagypénteki szertartást Spányi Antal megyés püspök vezette, aki a csöndes bevonulás után arcra borult az oltár előtt. Mindenki más - a papok, papnövendékek, az asszisztencia és a hívek – térden imádkozott.

A szertartást az igeliturgia nyitotta meg, melyet követett az olvasmányok fölolvasása és a passió eléneklése, majd átvezetés nélkül a rövid homília. Ebben a főpásztor elmondta, hogy hallottuk az előttünk megelevenedett eseményeket, láttuk az igaz halálát az igazságtalansággal szemben, megtapasztaltuk az ember gonoszságát. Jézus mögé látott a felszínnek. Többet látott, mint a tömeg és mint Pilátus. A kereszt alatt hangzott el a mondat, melyben minden más értelmet nyert: „Ez valóban Isten fia volt.” Így halála nem az élet pusztulása, hanem a halálé és a mennyek kapujának megnyitása. Mindennek most még csak az elejét látjuk: a szenvedést, a halált, az őrzött sír elé gördülő követ. Hogy igazából mi történik, azt később látjuk meg… egy éjszakán, egy hajnalon. Meg kell értenünk, hogy minden miattunk és értünk történik, és amikor a kereszten függő Krisztusra tekintünk, a szenvedés borzalmán túl a szeretet hatalmát is szemléljük.

Ezen az estén az egyetemes könyörgésekben hosszasan és mindenkiért imádkozik az Egyház. Eztán következett a kereszthódolat: először a püspök, majd a papok, kispapok, asszisztencia, végül a hívek térdhajtással haladtak el a feszület előtt. Az áldozáshoz az altemplomból érkezett az Oltáriszentség, ahová az áldoztatás után visszatért.

A szertartást könyörgés és áldás zárta, elbocsátás nem történt, hiszen nem mutattak be szentmisét. Zenei kíséret az egész szertartás alatt nem volt, a főpásztor az asszisztenciával együtt csöndben távozott.

- Marian -
Fényképeket készítette Kiss László

 


 

A rákövetkező napon, Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik.

 


 

Korábbi évek beszámolói

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk