Ökumenikus imahét - harmadik nap - beszámoló

2011. 01. 18. |

 

 

"... kitartottak az apostolok tanításában,..."
(ApCsel 2,42)
 

Az ökumenikus imahét harmadik napján a vízivárosi Jézus Szíve templomban Ittzés János evangélikus püspök tartott igehirdetést.  A világszerte közösen használt imafüzetből idézve a püspök elmondta, ezen az estén a jeruzsálemi egyház emlékeztet bennünket: bármilyen is megosztottságunk, ezek a tanítások bíztassanak mindannyiunkat arra, hogy szeretettel forduljunk egymás felé és hűségesek legyünk az egy testhez, ami az egyház. „Azok üzennek nekünk - tette hozzá a püspök -, akik azon a földön élnek veszedelmekben, kísértésekben és örömben, amelyen a Megváltó a lába nyomát hagyta. Azokon a vidékeken járnak, - a Genezáreti tónál, a Jordán folyó partján vagy a Szentváros falai között -, ahol részesülnek abban a bizonyosságban, hogy a megváltás valóság, az Ige valóban testté lett. Az inkarnáció nem történelmi múlt, hanem ami egykor történt, napi életünk forrása, keresztény hitünk ereje és reménysége.”

Az evangélikus püspök kiemelte a személyes érintettség fontosságát az evangélium hirdetésében. Példaként elmondta, az idei ökumenikus imafüzet összeállítói közt volt Jordánia és a Szentföld evangélikus püspöke, Munib Younan, akit személyes barátjaként tisztelhet. Ez a személyesség felértékelte az imahét fontosságát számára is, és nagyobb érdeklődéssel olvasta el és gondolta végig az idei vezérfonalul szolgáló gondolatokat.

A püspök végül hozzátette a különbözőségek ellenére Isten Igéje összegyűjt és egyesít bennünket. „Az apostolok tanítása és a jóhír a maga teljességében állt minden különbözőség ellenére az első jeruzsálemi Egyház középpontjában. A mai jeruzsálemi keresztyének emlékeztetnek bennünket, hogy nem egyszerűen az apostolok tanítása az, ami egyesítette az ősgyülekezetet, hanem a tanítás iránti elkötelezettség is.„

- BPK -
Fénykép: Somogyi Tamás


A 2011-es imahét eseményei, beszámolói >>  

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk