Ökumenikus imahét - második nap - beszámoló

2011. 01. 17. |

 

felekezetek közös imádsága

 

"... kitartottak az apostolok tanításában,..."
(ApCsel 2,42)

A Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahét második napján a Budai úti református templomban a keresztény felekezetek vezetői és a város lelkipásztorai vezetésével ismét imádságra gyűltek össze a hívek.

A világon mindenütt egységesen kiadott imafüzet tematikájában az ősegyház megszületése után az egy test, sok tag téma következett, amelyet Révész Lajos baptista lelkész fejtett ki igehirdetésében.

A szőlőtő és a szőlővessző példázatára (Jn 15,4-6) utalva a lelkipásztor elmondta, mindannyiunknak Krisztusba oltottan kell élnünk, akármelyik felekezethez tartozunk. Nem mondhatjuk, hogy pl. csak a baptista felekezet a jó, mert mindazok élete, akik Krisztusban maradnak „bő termést hoz”. El kell fogadnunk egymást a sokszínűségben, és el kell fogadnunk, hogy Jézus nélkül semmit sem tehetünk.

Ezen az estén a zenei szolgálatot a Szécsényi úti református gyülekezet Csomasz Tóth Kálmán kórusa vállalta.

- BPK -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor


A 2011-es imahét eseményei, beszámolói >>  

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk