Papszentelés - beszámoló

2017. 06. 24. | | 2017. 06. 24.

 

Szolgálatotok által növekedjen Isten népe - Pap-és diakónusszentelés Székesfehérváron

2017.06.24. - Keresztelő Szent János születésének ünnepén a székesfehérvári egyházmegye hagyományainak megfelelően papszentelést tartottak a Székesegyházban. Spányi Antal megyés püspök pappá szentelte Visnyei Lászlót, diakónussá Rohrbacher János papnövendéket. A fölszenteltek megbízást kaptak az áldozópapi és szerpapi tisztség betöltésére. A szentelésre nagy számban érkeztek az egyházmegyéből hívek, rokonok és barátok, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak a szentelendőkért.

A szentmisébe illesztett szentelés szertartása a jelöltek bemutatásával és kiválasztásával kezdődött. Hajdú Ferenc provikárius a hagyományoknak megfelelően kérte a megyés püspöktől Visnyei László pappá és Rohrbacher János diakónussá szentelését. A püspök méltónak találta kiválasztottakat az áldozópapság és a szerpapság rendjére.

Spányi Antal püspök személyes hangú beszédében a papi hivatás nehézségeit és szépségeit taglalta. Idézte II. János Pál pápa szavait, aki a vértanúk évszázadának nevezte a XX. századot és kifejtette, hogy ma is olyan keresztényekre van szükség, akik oda tudják adni életüket hitükért. Kitért arra is, hogy Jézus meghívása által leszünk az Újszövetség papjává. „Isten megajándékoz az Úr testével és vérével, hogy ettől az ajándéktól az övéi legyünk és részesedjünk Jézus misztériumából. Ehhez imádságnak kell átjárnia az egész életünket, hogy találkozzunk a mindig, mindenütt jelenlevő Krisztussal.” A főpásztor hangsúlyozta, hogy az Egyház Krisztustól kapott tanítását minden körülmények között őrizni kell. A pap a feltámadt Üdvözítőnek szentségi jelenlétét és működését jeleníti meg a földön. Ő a látható eszköze Krisztusnak. Eben a felelősségteljes szolgálatban, szoros kapcsolatban püspökével hirdeti az evangéliumot, vezeti Isten népét, gondja van az istentiszteletre, elsősorban Urunk áldozatának vasárnapi megünneplésére. „Az Ige, az Oltár, a jótékonyság szolgálatában, tanúsítsátok Krisztus szeretetét mindenkinek.” - mondta a megyés püspök és Keresztelő Szent János példáját állította a szentelendők elé, aki nem csak beszélt az Úr eljöveteléről, hanem valóban előkészítette az Ő útját. A főpásztor végül azt kérte a szentelendőktől, a Szentlélek ajándékaival megerősítve segítség püspökük szolgálatát. „Fontoljátok meg meghívásotok milyen magasztos szolgálatot jelent. Általa növekszik Isten népe, általa épül fel szent templommá Krisztus titokzatos teste, az Egyház. Mindezt úgy kell végeznetek, hogy felismerjék benneteket, annak a Krisztusnak a tanítását, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak.”

A szertartás folytatásaként a szentelő püspök ünnepélyes kérdéseket tett fel a jelölteknek, hogy a hívek előtt erősítsék meg szándékuk komolyságát. Majd a püspök kézrátétele és felszentelő imája által kérte a Szentlelket a szentelendők életére. Az imádság után a paptársak liturgikus öltözékbe öltöztetették a felszentelteket, és az evangéliumos könyv ünnepélyes átadása után a papság békecsókot váltott a felszenteltekkel. A papság áldása valamint a stóla és a miseruha felvétele után a krizmával való megkenés következett. A felszenteltek megkapták szolgálatuk eszközeit: az ostyát a paténán, és a borral megtöltött kelyhet. A szertartás folytatásában az újonnan szenteltek már a főpásztor mellett végeztek oltárszolgálatot a szentmise bemutatásában.

Spányi Antal püspök a szentmise végén megköszönte a családtagoknak, a szemináriumi tanároknak, az egyházi közösségeknek, a Prohászka Imaszövetség imádkozó tagjainak az új papi hivatást, és azt hogy nemcsak az egyházmegyében, hanem másutt működő szerzetesrendekbe is jelentkeztek fehérvári fiatalok. Paptestvéreit így bíztatta: „Abban a világban, amiben kiveszőben van a remény, nem kell félnünk, mert megkapunk mindent Istentől, amire szükségünk van. Maradjunk meg mindnyájan hűségesek Krisztus egyházában Istenhez. Dicsőítsük Őt életünkkel és törekedjünk, hogy megszenteljük a világot és Isten országát építsük!”

Végül a megyés püspök személyre szólóan köszönte meg a szentelési évfordulójukat ünneplő egyházmegyés papoknak áldozatos szolgálatukat, a hűségben megmaradt papi életüket. Átadta a Szentatya imádságos áldását a vasmisés Ujfalussy Gusztáv Ottó ciszterci szerzetesnek, a gyémántmisés Lauber Benedeknek és az aranymisés Tóth Bélának. Simon Péter atyának távolléte miatt a későbbiekben adja a megyés püspök az áldást.

Az ünnepi szentmise után az újmisés atyák először a püspököket, majd minden jelenlévőt megáldottak. A papszentelés a jubiláló papok áldása után a megyés főpásztor záróáldásával ért véget.

Hamarosan további képeket tekinthetnek meg ezen az oldalon.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk