Prohászka Akadémia Székesfehérvárott - beszámoló

2012. 10. 27. | | frissítve 2012. 10. 31.

 

A Hit évében „Prohászka Akadémia" néven keresztény felnőttképzés indult a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében. A képzés keretében biblikus, teológiai és egyháztörténeti előadásokat hallgathatnak az érdeklődők 2012. októberétől 2013. júniusáig. Az akadémián 16 éves kortól minden hívő keresztény részt vehet. A nyitórendezvényen Spányi Antal megyés püspök mondott köszöntőt, amelyben megfogalmazta a Hit Évében meghirdetett felnőttképzés céljait.

 

plakát

 

Az első előadó Dr. Füzes Ádám esperes az egyházművészeti bizottság és az ecclesia szövetkezet elnöke volt. XVI. Benedek pápa a Hit Évét meghirdető, A hit kapuja kezdetű apostoli levelét valamint a II. Vatikáni Zsinat tanítását mutatta be a hit terjesztéséről.

Dr. Karaffa János: Erőszakpárti-e az Ószövetség? - címmel tartott előadást.

A következő alkalommal Dr. Török József tart előadást az ókeresztény Egyház a keresztényüldözések korában témában. Dr. Karaffa János a próféták és álprófétákról az Ószövetségben és a II. Vatikáni Zsinat Isten igéjéről szóló tanításáról beszél.

Az akadémián a részvétel ingyenes, az előadásokat rendszeresen látogatók a tanév végén emléklapot és ajándékkönyvet kapnak.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

 


 

Plakát letöltése:  1210prohaszkakademia_plakat.pdf (1.4 MB)

 

 



Kapcsolódó videóanyag

 

 


 

 



 


 

 


  




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk