Prohászka Ottokár emlékmise halálának 86. évfordulója alkalmából - beszámoló

2013. 04. 02. | | frissítve 2013. 04. 03.

 

koszorúzás

 

A Székesfehérvári Egyházmegye és a Központi Szeminárium szervezésében a Papnevelő Intézet dísztermében konferenciával valamint az Egyetemi templomban szentmisével emlékeztek Prohászka Ottokár püspökre halálának 86. évfordulóján.

Először Ft. Dr. Kuminetz Géza a Hittudományi Kar dékánja köszöntötte a Prohászka Ottokárról elnevezett díszteremben a megjelenteket.

Ezt követte Dr. Szabó Ferenc SJ  jezsuita szerzetes, teológus, író-költő, előadása a püspök legismertebb és legtöbb nyelvre lefordított írásairól, az Elmélkedések az evangélium születéséről és könyvvé formálódásáról.  Prohászka szemináriumi tanárként vezette be a kispapok életébe a napi elmélkedést, amely szokatlan volt a papnevelésben, de a püspök számos spirituális írásának alapja lett. Az előadó kitért a püspök naplójegyzeteire is, amelyek bővített kiadásban is megjelentek, a szemináriumi jegyzetekkel, punktákkal, elmélkedési vázlatokkal együtt. Az írások alapján Szabó Ferenc egy olyan püspököt mutatott be a hallgatóságnak, aki egészen Krisztusnak élt, olyan misztikus látnok volt, mint azok, akik az emberiség vezetői közé tartoztak.

Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, püspöki levéltáros a Prohászka írások cenzúrázásának történetét mutatta be a püspök korától napjainkig. Kezdve az öncenzúra idejétől az indexre tett könyvein át, a már életében megtapasztalható meg nem értettségig, mondatainak tudatos félreértelmezéséig. A püspök a Tanácsköztársaság idején már megtapasztalhatta az állami cenzúrát is. Az előadó bemutatta, hogyan vélekedtek Prohászka írásairól a két világháború közt, az államhatalom idején hogyan kerültek írásai a tiltott könyvek állami listájára. Mózessy Gergely elmondta: a mai napig cenzúrának tekinthető, hogy ki, mikor mit, hangsúlyoz, Prohászka életművének milyen területeit emeli ki, s mit hallgat el belőle.

A konferencia után az Egyetemi templomban tartott szentmise főcelebránsa Spányi Antal székesfehérvári püspök volt, aki püspökelődjét méltatva elmondta: mindig is a keresztény elvekhez igazította életét és sziklaszilárd jelleme ma is példaként áll előttünk.

A szentbeszédet Dr. Török József tanszékvezető egyetemi tanár mondta, aki Prohászka halálának napját, mint az Egyházban más, kivételes személyek halálának napjához hasonlóan Isten üzenetének tulajdonította. Megvizsgálva az akkori szentmise liturgikus szövegeit, azokat Prohászka életére, egyéniségére, személyiségére vonatkoztatta. Beszéde végén hangsúlyozta: szívbéli elmélkedései egy egész népnek adtak támaszt, méltó hogy évről évre megemlékezzünk róla.

A szentmise után az emlékezők a szeminárium kertjében imádkoztak és koszorút helyeztek el az Prohászka Ottokár mellszobránál. 

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK



 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk