Püspöki áldás a teljesen megújult Szent Imre Általános Iskola és Óvodára - beszámoló

2021. 09. 25. | | 2021. 09. 26.

 

 

Püspöki áldás a teljesen megújult Szent Imre Általános Iskola és Óvodára

A ház az összefogás által, az Úr kegyelméből áll
Püspöki áldás a megújult Szent Imre Iskola és Óvodára

2021.09.25. – Spányi Antal megyés püspök ünnepélyes keretek között áldotta meg a székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda nemrégiben megújult épületét. A több mint két éven át tartó, 1,85 milliárd forintos beruházásnak köszönhető fejlesztések és bővítések eredményeként a jövőben egyházmegyei fenntartású gimnázium is működhet a székvárosban. A beruházás forrását az állam a Kiemelt beruházások keretéből és az egyházmegye önerejéből biztosította.

Az ünnepség a nyolcadikosok előadásában „A három fa legendája” című történet feldolgozásával kezdődött. Három kivágott fácska életét mutatta be, egy-egy evangéliumi eseményt megidézve: Jézus születését (jászol), egy csodatettét: Jézus vízen jár (bárka) és keresztre feszítését (keresztfa).
A megható előadást követően a vendégeket, pedagógusokat, diákokokat, szülőket Csák Lajos intézményigazgató úr köszöntötte, ugyanakkor háláját fejezte ki a Székesfehérvári Egyházmegyének, mint építtetőnek, a kivitelezőknek és minden cégnek, aki a beruházás megvalósításában közreműködött, hisz nélkülük nem valósulhatott volna meg az a munka, mely által megújulhatott az épület.

Az igazgató visszaemlékezett, hogyan is történt 95 évvel ezelőtt gróf Klebelsberg Kunó támogatásával, Prohászka Ottkár püspök megáldásával a Budai úti iskolai alapkőletétel és a szinte évszázados épület felújításával kapcsolatos kétségeken keresztül hogyan jutottak el a jelenlegi állapotig, melynek eredményeként öt új és három teljesen felújított tanterem készült el, valamint egy új építésű tanári szobával és a korszerűen felszerelt aulával bővült az épület. A látványos földszinti üvegfolyosóról látható a felső udvaron „kinőtt” kalanderdő, az alsó udvaron a megújult sportpálya és a szabadtéri tanterem. Az energiatakarékosságot modern, de a belvárosi környezetbe illő nyílászárók, a tetőn pedig napelemek szolgálják. Az új, liftes lépcsőház összeköti és közelebb hozza a Budai úti és a Szent István téri épületrészt. Az épület most vált igazán korszerű és kényelmes iskolaépületté, mely 1-2 tanév, és épp olyan otthonossá és kedvessé válik, mint a majdnem százéves folyosók.

Csák Lajos őszinte köszönetét fejezte ki Spányi Antal megyés püspöknek, aki a Székesfehérvári Egyházmegye többéves költségvetésének jelentős részét fordította az iskolabővítésre és a korszerűsítésre.

Az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere is, aki köszöntőjében elmondta, hogy ezekben az években megközelítőleg 35 milliárd forint érkezik Székesfehérvárra iskolaépületek felújítására, ezért nagy a felelősség, hogy ezek hogyan, milyen minőségben újulnak meg. Kiemelten igaz ez a történelmi belváros épületeire, hiszen a város egyik legszebb és legértékesebb épületegyütteséről van szó. Az iskola dicső múltjához méltóan újult meg, és az is fontos, hogy sok új közösségi tér született. Végezetül biztatta a jelenlegi nyolcadikosokat, hogy maradjanak az intézményben, és kezdődjön majd velük a gimnáziumi élet.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek tulajdonában lévő épület megáldási ünnepére meghívott vendégként érkezett rendtársával Óvári Zita Kamilla nővér is, aki, mint az intézmény egykori diákja, örömmel emlékezett vissza iskolai éveire.

Spányi Antal megyés püspök köszönetet mondott az irgalmas nővéreknek, hogy hozzájárulásukkal az építkezés megkezdődhetett, mely alatt sok kellemetlenséget kellett ugyan elviselni, de megérte, mert elkészült valami, ami szép, a jövőt szolgálja, és a családokat segíti küldetésükben, szent feladatukban, hogy gyermekeiket igaz keresztény emberré neveljék.

A főpásztor Szent Imre herceg közbenjárását kérve áldotta meg az épületet, hogy az valóban a tudás és az igaz keresztény értékek átadásának helye és eszköze legyen, és a kitűzött célok a közös felelősségvállalással, tudatos döntéseink naponkénti meghozatalával valóra váljanak.

Az ünnepség az ötödik és hatodik osztályosok látványos gimnasztikai bemutatójával ért véget a sportudvaron.

KSchN
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás és KSchN

 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk