Püspöki szentmise Ercsiben - beszámoló

2012. 08. 19. | | frissítve 2012. 08. 20.

 

 áldás

 

Spányi Antal megyéspüspök szentmise keretében megáldotta a felújított Ercsi Mária Kegykép másolatát, melynek történetét Smohay András művészettörténész ismertette.

 

                    

 

                    

 

                    

 

                    

 

                    



A főpásztor szentbeszédében elmondta, hogy Nagyboldogasszony napján sokfelől érkezünk Ercsibe, sokfélék vagyunk - így alkotjuk az egyházat, mely pünkösdkor vált egy közösséggé Krisztusban. Mária ott volt ekkor is, mint ahogy ott volt Jézus életének állomásain, és ahogy itt van velünk és mellettünk szenvedésben és örömben.  Mária mennybemenetele nem eltávozást jelent - hanem közelebb kerülést Istenhez és egymáshoz.

Szentbeszéd meghallgatása:

 

- Marian -
Fényképeket készítette Ugrits Tamás

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk