Székesfehérvár fogadalmi szentmiséje - beszámoló

2019. 08. 14. | | 2019. 08. 15.

 

 

Legyünk büszkék magyarságunkra és múltunkra, amely védte a szent hitet – Szent István országfelajánlásának ünnepe Székesfehérváron

2019.08.14. – Magasztos és felemelő ünnepként üli meg évről évre a Szent István-i fogadalmi napot Székesfehérvár. A hagyományoknak megfelelően idén is Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéinek jelenlétében emlékeztek meg arról, hogy első szent királyunk 1038-ban a halála előtti napon, Szűz Máriának ajánlotta a nemzetet, amikor trónörökös nélkül maradt az ország. A körmenettel, imaórával és szentmisével tartott ünnepségen Spányi Antal püspök azt hangsúlyozta: Szent István államalapító tevékenységét az életszentségre építette, keresztény államiságot hozott létre, olyan keresztény kultúrát és értékrendet teremtett, amely szilárd és biztos alapokat ad minden tekintetben a fejlődés és haladás útján, a mai magyarok számára is.

A város fogadalmi ünnepe felemelő és méltóságteljes körmenettel kezdődött. Ünnepélyesen kísérték át a Püspöki Palotából a Magyar Szent Család ereklyéit a Szent Imre-templomba az egyházi elöljárók, a papság, a közéleti vezetők, köztük Dr. Molnár Krisztián megyei elnök, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Dr. Simon László kormánymegbízott, a város és a megye képviselői és intézményvezetői, a honvédség és rendvédelmi szervek vezetői, az egyházmegye intézményvezetői, a lovagrendek tagjai, cserkészek, a város katolikus iskolásai, valamint a fehérvári egyházközségek képviselői. Évről évre ellátogat az ünnepre Mons. Prof. DDr. Franz Kaspar a limburgi egyházmegye nyugalmazott általános helynöke, aki 2011. óta a székesfehérvári káptalan címzetes kanonoka.

Spányi Antal püspök a szentmise előtt tartott imaórában megemlékezett Szent István király utolsó napjairól. Arra kérte a szent királyt és családját, imáikkal segítsék ma is a magyarok életét, és mint közbenjárók, kísérjék figyelemmel ennek a népnek, az országnak sorsát. Kérjék a Mindenhatót, hogy jó irányba vezesse hazánk történetét. „981 évvel ezelőtt erről a helyről, ahol Szent István Palotája volt, és ahol megszületett az utód Szent Imre, útnak indult a király az általa felépített messze földön híres Nagyboldogasszony-templomba. Nyilván Fia sírjához ment, hogy szíve gondját, élete terhét azzal ossza meg, akivel mindig is tette ezt földi életében. Odasietett, hogy találjon az Égiek segítségével biztos pontot a jövőt illetően. Itt vagyunk most azon a helyen, ahol a szent király ereklyéje jelzi, az Égből figyel ránk. Itt vagyunk, az Ő Szent Családja ereklyéi jelenlétében, akik a szent királlyal együtt imádkoznak értünk. Kérjük Őket, hogy ezen a szent helyen segítsenek bennünket, hogy imáik által tisztán lássuk meg, mi a dolgunk, mi a feladatunk, mi a jó és mi a rossz, hogy mindig legyen erőnk a jót választani. Szent István adjon nekünk példát, Égi imája segítsen bennünket, kései utódait, hogy az Ő és a magyar szentek nyomán mindig a jó úton járjunk.”

Az ünnepi szentmisében Spányi Antal püspök azt hangsúlyozta, Szent István örök értékeket hagyott ránk, amelyek ezeréves történelmünk meghatározó ajándékai. „Ajándékok, amelyekért felelősek vagyunk, amelyeket ránk bíztak a szent király és az előttünk járó nemzedékek, és amelyet nekünk kell őrizni, és kiállni és átadni az utánunk jövő nemzedéknek. A hit ajándékát, amelyet népünk kapott, – Szent Gellért, Szent Adalbert és a többi hittérítő tanítása, imádsága által jutott el a magyar lélekhez, és lett a mi életünk gazdagsága. István is éppúgy, mint mi, Istentől kapta ezt a nagy ajándékot, amelyet nekünk őrizni kell, eszerint élni, sőt kötelességünk tanúságot tenni róla. Akkor is, ha ez az út sokszor erőfeszítést kíván tőlünk, bátor kiállást, amikor sokak, nagy hangon ellenvéleményüket fejezik ki. „Egy ember gyenge hozzá, – tette hozzá a főpásztor, de együtt erősek vagyunk. „Mivel szentek közösségének tagjai vagyunk, ők, akik előttünk jártak, megküzdötték az életüket, hűségesek maradtak, a honvédség és rendvédelmi szervek vezetői, a város és az egyházmegye intézményvezetői, az üldözések árán is kitartottak, az Ő és a XX., XXI. század vértanúinak példája által, mi is képesek vagyunk kitartani. A magyar szentek, a magyar Szent Család példája ebben erősít bennünket.”

Beszédében a megyés püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy amikor az ország felajánlásának ünnepét üljük, kérjük Szent Istvánt és Boldogságos Szűz Máriát Nagyasszonyunkat, imádkozzon értünk. „Hogy mindennap büszkék legyünk magyarságunkra, múltunkra, mely annyiszor védte a szent hitet. Legyünk büszkék kultúránkra, így adjuk át a keresztény értékeket utódainknak, amiért felelősek vagyunk. Vállalva a jelen harcait, bízva a jövőben tegyük ezt, mert bizonyos, hogy ez marad meg és a jövőben is ez ad életet nekünk. Ez Isten ajándéka, mert Ő az élet ura.”

„Szent Istvánnak is döntenie, választania kellett újra, meg újra. Bizonyára sokan voltak körülötte olyanok, akik megmaradtak volna a régi pogány szokások , és valamely nemzetség kis tartományává lettünk volna… Szent István kemény utat választott, azt az utat, mely meredek és keskeny, de amely fölfelé visz. A hitnek az útját, ami a nemzet megtartásának az útja is egyben” – emelte még ki ünnepi beszédében a főpásztor. „Nem hagyhatjuk el, nem engedhetjük el Istentől és a múltunkból ránk bízott, örökségül ránk hagyott igazságot. Szent István elindította a magyar nemzetet egy úton. Mint Isten munkatársa és szent embere, megajándékozta a magyar embert a hit ajándékával. A nemzethez való tartozás tudata, a keresztény hit gazdagsága, a magyar lélekben létrehozta azt a kultúrát, amelyről állítjuk, hogy magyar és keresztény kultúra. Ez kincse a magyar léleknek, öröme a magyar szívnek és minden embernek, aki nyitott szívvel kész fölismerni, hogy mi az érték, mi a maradandó és mi a múlandó. Nekünk a mai világban, ahol összekeveredik a jó a rosszal, őriznünk kell tovább a keresztény magyar kultúrát a családban, erre kell nevelni az ifjúságot. Szent István ebben is példát mutat nekünk. Kérjük, segítsen bennünket, hogy mindnyájan megőrizzük a ránk bízott értékeket, a hitet, a nemzethez tartozást és a keresztény magyar kultúrát.”

A szentmise végén a szentélyben ünnepélyesen elhelyezett Magyar Szent Család ereklyéi előtt térdelve, a székesfehérvári püspök megújította az országfelajánlást Szűz Máriának. Majd az áldások után ünnepélyes körmenettel indult vissza a díszmenet a Püspöki Palotába. „Isten előtt mellettünk állj, István király!” – hangzott végig Fehérvár fő terén az imádságos ének a fehérvári honvédzenekar kíséretével.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 



Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk