Szent Istvánnal együtt válasszuk az élet útját, a békét, a családot, a nemzetet! – Fogadalmi szentmise Székesfehérváron a Szent-István-i országfelajánlás napján
2024.08.14. – Emlékezetes, szép és méltóságteljes ünnepséggel emlékezett Szent István király országfelajánlására Székesfehérvár. A Magyar Szent Család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi jelenlétében Spányi Antal püspök arra emlékeztetett, nemcsak felidéznünk kell a múlt értékeit, hanem követnünk kell a jelenben, így alakítva a jövőnket a béke, a család, az élet útján. Vállalnunk kell felelősségünket a világ sorsának alakulásáért. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi gondolataiban kiemelte, megtiszteltetés és büszkeség polgárnak lenni Fehérváron, egy olyan városban, amely vállalja ezeréves múltját, a nemzet történelmi fővárosaként.
Azon az emléknapon, amikor a szent király a Boldogságos Szűz Máriának ajánlotta nemzetét és koronáját, a város szakrális főterét végigjárva, körmenetben vitték a Magyar Szent Család – Szent István, Boldog Gizella, és Szent Imre ereklyéit a Szent István király székesegyházba. A Helyőrségi Zenekar kíséretével, Ugrits Tamás pasztorális helynök irányításával vonult az ünnepi szentmisére az egyházmegye papsága, köztük Dr. Franz Kaspar kanonok, a közéleti vezetők, a közintézmények, társadalmi szervezetek képviselői, a Hagyományőrző Koronaőrök, a Történelmi Vitézi Rend és a lovagrendek tagjai, a rendvédelmi és társadalmi szervezetek képviselői, a cserkészek, az oktatási intézmények és egyházközségek küldöttei.
Ünnepünk középpontjában nem egy személy, nem egy nagy győzelem emléke áll, hanem egy erkölcseiben és hitében tiszta, magyarságában elkötelezett személy, akinek a történelmünket, a sorsunkat meghatározó tettére emlékezünk – kezdte beszédét a főpásztor, majd megemlékezett az agg király halála előtti, utolsó nagy tettéről. „Első szent királyunk, amikor megtapasztalta a kilátástalanságot, saját erejének végességét, és nem látta a nemzet jövőjének kibontakozását, feltárta Isten előtt fia korai halála miatti fájdalmát, és a fehérvári templomában imádkozott. ... Az Úr házában, a Szűzanya szobrára tekintve, Imre herceg sírjánál találhatott méltó befejezést és nyugalmat az uralkodás hosszú évtizedei után. Ez a felajánlás kijelölte a jövő útját, az élet útját. Mégpedig a keresztény élet és vele a keresztény kultúra, a keresztény gondolkodás, a keresztény családfelfogás útját” – fogalmazott a püspök, majd arról beszélt, sokan vagyunk, akik hisszük ma is, hogy Mária oltalma alatt állunk. Így kapunk a Gondviselő Istentől időről időre alkalmas vezetőket, akik kiállnak a nép és az ország érdekeiért, lendületet hoznak a megújulásra, reményt a jövőt illetően. Láthatjuk, hogy akik megmaradnak ezen az úton, azok előtt feltűnik egy új valóság, amely az életet szolgálja. A béke útja ez a háborúval szemben. A család útja a magánnyal szemben. Az élet útja a halál kultúrájával szemben. A másikért való felelősség útja az önzéssel szemben. Önmagam boldog elfogadásának útja, ahogy a teremtő elgondolt engem, és nem a boldogtalan, pusztulásra ítélt másság keresése.
A megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, nem felejthetjük el gyökereinket, kultúránkat, hagyományaikat, különben elszürkül életünk, és sajátos értékek válnak nyugtalanító jelenlétté, valósággá. Ez a lelkület, gondolkodásmód elpusztítja alapvető értékeinket, és a hosszasan őrzött, nemes hagyományainkból gúnyt űz, bántóan sértve sokak lelki érzékenységét, életfelfogását.
Spányi Antal püspök megemlékezett arról, hogy Székesfehérváron 2004. áprilisában, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk alkalmából közös imádságban ajánlotta Juliusz Janusz apostoli nuncius úr, Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr, Dr. Seregély István érsek, az MKPK elnöke, valamint a Püspöki Kar képviselői Mária oltalma alá országunkat. „A ránk bízott értékért felelősek vagyunk. A kincset őrizni kell. Ezt tettük egy ezredéven át, és tesszük ma is, sokan, akik imádkozunk az Európai Unió igaz alapítói szándékát tükröző értékekért. Ez ma a magyar sorsa. Küzdeni és nem hagyni elveszni a gyökereket, imádkozni azért, amit már csak az Úr kegyelme tud megoltalmazni. Odaállni azok mellé, akik ezt az eredeti elgondolást védelmezik és őrzik. Ki kell állnunk a történelmünkben megtapasztalt, hagyományt megtartó, értéket szolgáló, az életet védelmező, a testvériséget szolgáló igazság mellett.”
A megyés püspök azzal zárta ünnepi szavait: „Ma Európa is, és talán a világ minden népe velünk együtt rászorul az önvizsgálatra. … Nekünk az élet útját kell választani, amellett dönteni, akár nálunk nagyobb és hangosabb erőkkel szemben is. Nemcsak felelősek vagyunk a magunk és az utánunk következő nemzedékek életéért, hanem Isten akaratából össze is tartozunk, minden néppel. Ezért kötelességünk, hogy az igazságról ne hallgassunk. Fogjunk össze a jóért, a jövőért, a magyar jövőért!”
A szentmise után a Magyar Szent Család ereklyéit körmenetben kísérték át a Nemzeti Emlékhelyre, Szent István király és Szent Imre herceg sírjához, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott beszédet. A városvezető a megtiszteltetés és a büszkeség érzéséről szólt, amikor belép a Nemzeti Emlékhely területére fehérvári polgárként és egy olyan város közösségének a nevében szólhat, mely büszkén vállalhatja ezeréves múltját, a nemzet történelmi fővárosaként. A megtiszteltetés és büszkeség mellett nem felejthetjük el a felelősséget sem, és büszkén vállaljuk, még akkor is, ha nehéz, hogy kiállunk hitünk és értékeink mellett, és ezt üzenjük a világnak. Szent István országfelajánlása azonban a remény üzenetét is hordozza, hiszen jól tudta, hogy hiába minden földi hatalom, ez nem elegendő mindennek a megoldására. Kell valami, ami ennél több, magasztosabb, ami a gondviselésről és az örökkévalóságról is szól, ami akkor is segíti a nemzetet és a hazát, amikor ő már nem lesz itt.”
Fehérvár polgármestere beszélt arról, hogy szenzációs leletek kerültek elő a Nemzeti Emlékhelyen az elmúlt hetekben a Szent István Király Múzeumnak köszönhetően, ami remélhetőleg meg fogja erősíteni ennek a helynek a jelentőségét és a helynek Szent Istvánhoz kötődő személyes kapcsolatát.
A beszéd után Spányi Antal megyés püspök elimádkozta a felajánló imát, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás miniszterhelyettes, Törő Gábor országgyűlési képviselő, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, Dancs Norbert Járási hivatalvezető és Buday Attila, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója közösen koszorúzta meg Szent István király és Szent Imre herceg sírját. A koszorúzást követően a résztvevők elénekelték a Boldogasszony Anyánk himnuszt, majd visszakísérték a Magyar Szent Család ereklyéit a Püspöki Palotába.
Székesfehérvár fogadalmi ünnepének fényét a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI Népzene Tanszakos növendékei, tanárai énekes, zenés előadása emelte, Berki Lilla vezetésével, Széplaki Zoltán, Enyedi Ágnes, Palócz Réka közreműködésével.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk