Szent István király ünnepén szentmise Székesfehérváron - beszámoló

2010. 08. 20. |

 

Pénteken, délelőtt a Székesegyházban ünnepi szentmisével vette kezdetét a Szent István király napi rendezvénysorozat Székesfehérváron.

A szentmisét Spányi Antal megyés püspök együtt ünnepelte Takács Nándor nyugalmazott püspökkel, a városból megjelent papsággal, kispapokkal, valamint a zsúfolásig megtelt székesegyházban és azon kívül helyet foglaló hívekkel együtt. Az ünnepi, püspöki szentmisén részt vettek a város és a megye vezetői. A szentmisén bemutatásra került a III. Béla Lovagrend által a Székesegyháznak adományozott koronázási palástmásolat.

 

palást a szentély mellett

 

A főpásztor homíliájában beszélt arról, hogy első királyunknak, Szent Istvánnak az ünnepe országos ünnepe a nemzetnek; majd ünnepévé vált az új kenyérnek, amiért hálával tartozunk, és ünnepe lett annak az alkotmánynak, amely szellemiségében elhagyta a szentistváni utat.

Ha István király, akit ma ünneplünk, ránk tekinthetne, akkor látná ezt a kettősséget: látna hitét vesztett, sodródó, média által befolyásolt, lelkiismeretére nem hallgató embereket, amiért mindannyian felelősek vagyunk, mert hagytuk és eltűrtük, hogy ez megtörténjen velünk.

De látná azt is, hogy vannak, akik hallgatnak lelkiismeretük szavára, és nem feledik a hagyományt, vannak családok, amelyekben a fiatalok vállalják, és gondosan nevelik ma is a gyermekeiket, látná azokat, akik nem fogadják el, és nem hisznek az üres szólamoknak, és hősiesen kiállnak az értékért, akár áldozat árán is.

Látja azt az összefogást, melyet a közelmúltban és ma is példáz a Katolikus Karitász hathatós segítsége, amikor a bajba jutottak megsegítésére szinte kérni sem kell, és adjuk, amit tudunk.

Ma van ok az aggodalomra, és van ok a reménységre. Ilyen nehéz helyzetben Királyunk példát mutat és reményt ad! Benne ötvöződött a magyarság, a kereszténység és az ember személyes döntése, akarata, hogy a jót, hogy Istent és nemzetét szolgálja. Példája ma is éltető példa, tanítása ma is utat mutat.

„Nekünk is felkínált ajándék a hit szerinti élet biztos útja, és a hit öröme, amit megéltek őseink, talán még nagyszüleink, szüleink is.” Szent István Királyunk nem csak példát mutat és reményt ad Istenre mutató életével, hanem égi közbenjárásával, és Máriával való közös imáival hathatósan segít bennünket.

A püspöki szentbeszéd letöltése:  1008szentistvanhom.pdf

Augusztus 20-a az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. A magyarság és a keresztény hit világának találkozását és összefonódását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti; az első magyar királyhoz, az államalapító Szent Istvánhoz. Székesfehérváron az 1771-ben Mária Terézia által Raguzából visszaszerzett fejereklyét, minden évben ünnepi körmenettel kísérik Szent István sírjához, ahol a város polgármestere és székesfehérvári püspök beszél a szent királyról. Így ebben az évben is, az ünnepi mise után Szent István fejereklyéjével körmenet indult a megye és város vezetőivel együtt a szent király sírjához. A székesfehérvári püspök a hagyományok szerint elmondta az országfelajánló imát, majd kérte Szent István közbenjárását hazánkért és nemzetünkért.

Ezt követően a város főterén a megyés püspök megáldotta az új kenyeret.

 

- BPK és Marian -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor



 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk