Alapítás

VI. Pius pápa

Az 1770-es években a Habsburg-kormányzat nagyszabású egyházigazgatási reformba kezdett Magyarországon. Mária Terézia egyrészt kezdeményezte görög katolikus egyházmegyék felállítását (Munkács-Ungvár; Nagyvárad, Kőrös); másrészt arányosította a római katolikus egyházmegyék kiterjedését. Összevonta a szerémi és diakóvári püspökségeket (1773); viszont feldarabolta a szinte irányíthatatlan méretű esztergomi (1776) és veszprémi (1777) püspökséget. Előbbi nyomán Besztercebánya, Rozsnyó és Szepes, utóbbi során Szombathely és Székesfehérvár püspöki székhellyé lett. A folyamatot az egri püspökség feldarabolásával (1802 - Kassa, Szatmár), majd kárpótlásul érseki rangra emelésével (1804) I. Ferenc fejezte be.

Az egyházmegye
első térképe, 1819.

Az alapítások anyagi alapjait az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend egyes birtokai adták. A jogi alapok már kényesebbek: az uralkodó a szent királyok példájára, a főkegyúri jogra, és az apostoli királyi címére hivatkozik az alapítólevelekben – valójában mindegyik érv támadható. A Szentszék céljaival azonban nem ütköztek a tervek, így némi késéssel Rómában pápai alapító bullák is születtek, melyekben Szent Péter utóda lépett fel kezdeményezőként. Az átszervezés lehetővé tette ekkor már anakronisztikusnak számító egyházigazgatási egységek (társaskáptalanok, exemptio-k) megszüntetését is.

Az egyházmegye védőszentje
E. Rouillon festményén, 1872

Az új székesfehérvári püspökség fennhatósága Fejér vármegye és Pilis megye korábban Veszprémhez tartozó plébániáira terjedt ki. A pápai alapítólevél szerint 62 plébánia tartozott az új egyházmegyéhez. A területen rohamosan gyarapodott: az 1778-as lélekösszeírás adati szerint 84.239 hívő élt itt, mely már messze meghaladta az 1769. évi összeírás alapján becsülhető számot. A püspökség gazdasági alapjait területének tizedjövedelmei, a Veszprémtől megszerzett budai tizedek és a korábbi kiváltságos prépostság birtokai (Sárkeresztúr és az egyházmegye határán kívül eső Tés) jelentették. Megkapta továbbá tartozékaival együtt a jezsuiták hajdani fehérvári rendházához tartozó kisebb szőlőbirtokot. Összjövedelme a legcsekélyebb volt az ország püspökségei közül, évi 18.000.- forint körüli. A székeskáptalan a volt komáromi jezsuita rendház egyházmegyében lévő birtokair nyerte el: megkapta az etyeki, a sóskúti, és a pákozd-sukorói uradalmakat. A püspökség császári alapítólevele 1777. február 17-én, a pápai bulla 1777. június 17-én kelt. Első főpásztora Séllyei Nagy Ignác lett. Az új egyházmegye székesegyházává a középkori eredetű Székesfehérvár–Belvárosi templomot alakították át, amelynek nagyszabású barokk renovációja nem sokkal korábban, 1774-ben fejeződött be. Az egyházmegye védőszentje a a Mennyekbe Felvett Szűzanya lett.