Az egyházmegye második püspöke 1736. május 1-jén született a Bács megyei Csávoly községben. A bunyevác parasztcsalád gyermeke a keresztségben a Bertalan nevet kapta, ismertebb Miklós nevét a ferences szerzetbe lépve vette fel 1756-ban. Baján, Kecskeméten, Szegeden, Budán folytatta tanulmányait. A XVIII. századi Magyarországon a paphiány nagymértékû volt, ezért őt még teológia tanulmányainak befejezése előtt, 1760-ban felszentelték. A tabáni és Buda-környéki délszláv lakosság körében végzett lelkipásztori feladatokat, majd 1761-től Itáliában tanult és tanított. 1767-től tábori lelkész, 1782-től tábori esperes lett. Fáradhatatlansága és személyes bátorsága miatt felfigyelt rá II. József is. A császár gyóntatója lett 1788-ban; aki szolgálataiért hálából kinevezte fehérvári püspöknek 1790 január 19-én. Sem a császár utóda, Lipót, sem VI. Piusz pápa nem gördített akadályt kinevezésének útjába, így 1790. szeptember 8-án Budán püspökké szentelődött és október 11-én ünnepélyesen elfoglalta főpapi székét. Lipót császár pedig hamarosan nemesi rangra emelte családját.
A püspök nagyarányú munkába kezdett. Megvalósította elődjének álmait: 1801-ben megnyithatta kapuit az Aggpapok Otthona, a következő esztendőben az egyházmegyei szeminárium is a hajdani karmelita rendház épületében. Eleinte a volt jezsuita rendházat akarta megszerezni, de amikor hivatások hiányában a karmelita konvent feloszlott, minden összeköttetést felhasznált, hogy az épületegyüttest templomostól megkapja. József nádor személyében támogatóra talált, s így 1802. november 7-én megnyílhatott a fehérvári papnevelő intézet 4 tanárral és 23 növendékkel. A napóleoni háborúk idején a papnövendékek kiszorultak az épületből, melyben katonai kórházat rendeztek be, de erélyes fellépésével és udvari összeköttetéseivel vissza tudta szerezni a püspök az épületet. A katonaságnál elsajátított atyai bajtársiasság szellemében törődött papjaival, ami magas poszton lévőknél nem volt általános jelenség. 1802-ben befejezte a kor elvárása szerinti reprezentatív püspöki székház felépítését. A hazai copf stílus kiemelkedő képviselője a palota. Ekkor pusztult el a középkori királyi bazilika utolsó megmaradt része, a romos préposti kápolna. Évek kellettek ahhoz, hogy a munkát újra indíthassa 1798-ban, de attól kezdve gyorsan haladt az építkezés. Második építőmestere az itteni Rieder Jakab volt. A belső berendezésre is gondja volt Milassinnak, a püspöki méltósághoz méltó környezet illik – vallotta. A püspök szervezetét a hosszú tábori szolgálat erősen megviselte. 1809-ben szélütés érte, mely után gyakorlatilag Nagy Pál kanonok irányította az egyházmegyét. 1811. július 2-án hunyt el, a székesegyház altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Halála után az egyházmegyének öt esztendeig nem volt püspöke: a francia fogságba került VII. Piusz pápa (1800–1823) nem intézkedhetett a szék betöltéséről, a Habsburg-kormányzat pedig a püspöki jövedelmeket a vacantia idején a maga számára lefoglalta.
Címerleírás:
Családi címer (1791. március 7.). Vörös-ezüst pólyával vágott pajzsban felül kiterjesztett szárnyú, koronás fekete sas, alul zöld hármas halom felett három nyolcágú arany csillag. A foszladék vörös-ezüst, kék-arany. Sisakdísz: vörös-fehér-kék strucctoll. Kiegészítés: püspöki mitra és pásztorbot.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk