A szeretet megnyitja a szemünket és a szívünket – Generációk találkozása Székesfehérváron, a 10. alkalommal megszervezett Országos Alzheimer-világnapon
2024.09.20. – Generációk találkozásáról szólt az idei fehérvári Alzheimer-világnapi rendezvény a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában. Tizedik alkalommal szervezték meg a figyelemfelhívó programot, amely a megelőzésről, a betegségről, a gondozó családtagokról, a betegekről, valamint az őket segítő terápiákról szólt. Az Országos Papi Otthonban rendezett eseményt Spányi Antal megyéspüspök, Lehrner Zsolt alpolgármester, dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója és Barna Tímea intézményvezető nyitotta meg.
Az ember mindig fél valamitől. Most a háború, a gazdasági nehézségesek, a migráció, a betegségek okoznak elsősorban aggodalmat. Az Alzheimer-kór, a demencia félelmetes az érintett családoknak, hiszen furcsa viselkedést, felejtést, rendezetlen életvitelt hoz, és gondoskodni, tolerálni kell a beteget és a betegséggel járó korlátokat – kezdte köszöntőjét Spányi Antal püspök. Majd a főpásztor arról beszélt, a Katolikus Egyház küldetése az emberről szól, akit segíteni, szeretni, támogatni kell mindenféle élethelyzetben, a születéstől az élet utolsó pillanatáig. Köszönetet mondott a Szeretetszolgálat Papi Otthonáért, ahol befogadják az idős embereket, szakszerűen ápolják a demens betegeket.
A gondolkodási képességek folyamatos romlásával, a demencia kialakulásával járó betegség a fejlett világban a leggyakoribb tartós egészségkárosodáshoz vezető ok és a 6. leggyakoribb halálozási tényező – mondta el köszöntőjében Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere. Napjainkban a globálisan várható életkor növekedésével az Alzheimer okozta demencia előfordulása és az ellátási szükségletek is egyre inkább nőnek, azok minden társadalmi és gazdasági terhével – emelte ki az alpolgármester és hozzátette: éppen ezért fontos, hogy lokálisan, a városi egészségügyi intézmények, a civil szervezetek és a szépkorúakat tömörítő közösségek, klubok segítségével össztársadalmi szinten sikerüljön eljuttatni az üzenetet, hogy nagyon fontos a demencia korai felismerése és korai diagnózisa, a lakosság szűrővizsgálatokon való részvétele és állapotfelmérése.
Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója a megnyitón elmondta, a demenciával az a baj, hogy bezár. A betegség viselkedésváltozásokat hoz, nem úgy követjük a normáinkat, mint ahogy az elvárt lenne, ezért kiszorulunk a társadalomból. Bár az elmúlt években sikerült kiemelt figyelmet szentelni a népbetegségnek számító demenciának, még vannak bizonyos körök, ahol ez tabu téma maradt. Rengeteget tettünk azért, hogy Fehérváron ne így legyen. A székesfehérvári otthon munkája is hatással volt arra, hogy ne a szégyen, hanem a tájékozottság és a segítségkérés lehetősége legyen az első gondolat. „… A demencia bezárja az érintettet a saját világába. A mi feladatunk, hogy belépjünk ebbe a világba, és megtaláljuk újra a hangot a szeretteinkkel. A szeretet megnyitja a szemünket és a szívünket” – idézte Szent II. János Pál pápa szavait. A főigazgató arról tájékoztatott, a nemrégiben megújult demencia.hu weboldalon olyan letölthető szakmai anyagok vannak, amelyek egyszerű nyelvezettel magyarázzák el a hozzátartozóknak, hogy mit lehet kezdeni ezzel a betegséggel, milyen segítséget, támogatást kaphatnak beteg hozzátartozóik ápolása során.
A nyitóbeszédek után Barna Tímea, az Otthon intézményvezetője köszöntötte a sárbogárdi gyermekotthon lakóit, akikkel ez az esemény indítja el a szorosabb együttműködést. Kiemelte a gyermekek jelenlétének fontosságát, hiszen ez nemcsak a jelenlegi gyerekek érzékenyítése, hanem a jövő megalapozása is, hogy ebből a generációból kerüljenek ki majd a jövő ápolói. Az Alzheimer-világnap idei mottója „Szeretni egy embert annyit jelent, mint megtanulni a szívében lévő dalt, és elénekelni neki, amikor elfelejtette.” Ehhez kapcsolódóan az igazgatónő felolvasta egy gondozó feleség történetét, tapasztalatait demens férjének ápolásáról. A könnyet fakasztó történet arra ösztönözte az Otthonban dolgozókat, hogy a hozzátartozók körét megszólítsák, akiknek egész életük a betegről szól, és nincs, aki segítséget nyújtson számukra. Ezért jött a gondolat, hogy októbertől pszichológus segítségével egyéni és csoportos terápiát hirdessenek meg, hogy értük is tehessen valamit.
A program Schneider Hajnalka pszichológus előadásával folytatódott, aki a demencia lelki egészségre gyakorolt hatásáról beszélt, a két érintett csoportban, a betegek és a gondozók körében. Bemutatta a demencia általános jellemzőit, a rizikófaktorokat és a különböző művészeti terápiás lehetőségeket. Felhívta a figyelmet arra a gyászfolyamatra, amelyet a beteg és gondozója is végigjár. Bemutatta, hogy a beteg hozzátartozója milyen módokon tarthatja meg mentális egészségét, jóllétét.
A konferencia további részében Tiringer László, az intézmény munkatársa a gondnokság alá helyezés menetéről beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a döntés nehéz, de amikor a beteg képtelenné válik arra, hogy saját ügyeiben döntsön, érdemes elindítani a családtagoknak a gondnokság alá helyezést. Az eljárást a bíróságon a polgári eljárás szabályai szerint kezelik. Ferencz János atya pedig arról tett tanúságot, hogy milyen kapcsolatban van egymással a hit és a betegség. Milyen szolgálatokkal segíthet egy pap beteg testvéreinek, hogyan járulnak hozzá a szentségek a betegséggel való együttélésben. Tanúságtételét Burányi Roland atya követte, aki arról beszélt, hogy időskorban, a demenciával élőknek sokszor a saját életükről hiányoznak alapvető információk, de az imádságokra még emlékeznek. Az elméleti előadások sorát Hoschek Andrea zárta, aki az egészséges táplálkozásról és az étrend-kiegészítők demenciával való kapcsolatáról beszélt. Az ebédszünet előtt izgalmas bemutatót tartott az otthon két gyógytornásza, Takácsné Kontra Gizella és Árvai Gréta. A BEMER terápiát „Laci bácsi” segítségével mutatták be, aki közben boldogan számolt be az elért eredményekről.
Az előadások ideje alatt ingyenes szűrővizsgálattal, MMS teszt-demenciaszűréssel, általános állapotfelméréssel várták az érdeklődőket. A program az Országalmához vezető Lila sétával, majd a Városház téren senior örömtánccal zárult.
Berta Kata
Fényképeket készítette Berta Kata (Papi Otthon), Simon Erika (örömtánc)
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk