Az egyházmegye dolgozóinak közös karácsonya - beszámoló

2011. 12. 22. |

 

iskolások karácsonyi játéka

 

Ugrits Tamás atya nyitotta meg a székesfehérvári egyházmegye intézményeiben dolgozók közös karácsonyi ünnepségét a Szent István Művelődési Házban. Évről évre fontos ez az alkalom, a köszönet, Isten és egymásfelé fordulás, személyes beszélgetések lehetőségének alkalma.

Az ünnepség során a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda harmadik osztályos tanulói adtak elő karácsonyi színdarabot. Kiss János atya köszöntötte Spányi Antal megyés püspököt. Eztán a főpásztor megköszönte az egyházmegye intézményeiben dolgozók egész éven folyó, áldozatos munkáját, beszélt az igazi karácsonyról, arról, hogy most kiemelten, de életünk minden napján is Urunkkal való találkozásra készülünk, és a magunk és a körülöttünk élők életében szeretnénk előkészíteni születését. A karácsony nem pusztán emlékezés, hanem a jelenben az élő Istenre figyelés, Neki kimondott igen, amely lehetővé teszi, hogy mindenki szívéhez eljuthasson szeretete.

Az ünnepséget püspöki karácsonyi jókívánság és közös imádság zárta. A jelenlévők ebéden vettek részt, ahol alkalom adódott beszélgetésre. A távozóktól Spányi Antal és Ugrits Tamás atyák személyesen köszöntek el és ajándékot nyújtottak át.

- Marian -

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár


< 2025. június >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk