Bodajki kegyhely éves programjai

 

A bodajki kegyhely 2023 évi búcsúrendje és plakátjának letöltése.

 

 

 

Bodajki kegyhelyünk 2023-as búcsúrendje

A jó Isten szeretetéből igen szép és kegyelmileg gazdag évnek nézhetünk elébe kegyhelyünkön. Állandó programjainkon túl, örömmel hívtunk meg jeles személyiségeket búcsújáróhelyünkre, hogy együtt imádkozva ebben az évben kérhessük a bodajki Szűzanya áldását nemzetünkre, családjainkra, országunk egyik legősibb, Szent István-i kegyhelyén, a Magyar Szent Család zarándokhelyén.

A 2023-as év kiemelkedő eseménye, a 75 évvel ezelőtti 1948-as Mária-napi búcsúnk emlékének felelevenítése, miszerint Mindszenty József hercegprímás, bíboros mintegy 30.000 ember előtt imádkozta az általa hirdetett Mária-év bodajki eseményét, és vélhetően ez volt az utolsó nagy nyilvános szereplése is a főpásztornak letartóztatása előtt. A 75 évvel ezelőtt történtek emlékére ezt az évet kegyhelyünkön Mindszenty-évnek nevezzük el, felelevenítve az akkor történteket és bíborosi misével emlékezve a tiszteletreméltó főpásztorra, 2023. szeptember 17-én az idei Mária-napi búcsúnkkor.

Kívánjuk, hogy meghirdetett programjaink által, kegyelmekben gazdagodhassunk, és megérezhessük Szűzanyánk anyai szeretetén keresztül a jó Isten kegyelmét!

Szeretettel hívva és várva Önöket kegyhelyünkre!

Letöltés:  bodajkibucsurend2023.jpg (472 kB)

Mórocz Tamás
bodajki plébános




< 2023. január >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

 

 

 


 

 



 


 

 


 

 


 

 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk